A Bucharest Pride napján lesz a PSD szimpátiatüntetése

A melegek jogaiért való felvonulással egy időben tüntetnek a Szociáldemokrata Párt (PSD) szimpatizánsai Viorica Dăncilă miniszterelnök támogatásáért – jelentett be Adrian Ţuţuţianu, a PSD-alelnöke kedden. Mindkét rendezvényt június 9-én, szombaton szervezik meg Bukarestben.

A kormánypárti politkus úgy vélte: a kitűzött időpont már csak azért is megfelelő, mert a Nemzeti Liberális Párt (PNL) által kilátásba helyezett bizalmatlansági indítványt is benyújtják majd a kormány ellen, így a szimpátiatüntetés egyben lehetőség lesz a kabinet támogatására.

„Másfelől ott van az is, hogy június 9-e után már a vakáció közeleg, és a hónap végétől szeptemberig nehezebb ilyen jellegű rendezvényeket megszervezni” – magyarázta a Mediafax hírügynökségnek az időpontválasztást Adrian Ţuţuţianu.

Rámutatott: szerinte nem jelent gondot, hogy aznap szervezik meg a melegek jogegyenlőségét célzó felvonulást, a Bucharest Pride-ot is. „A két tevékenység jellege különböző és két különböző helyszíne is lesz a két tömegrendezvénynek. Így nem hiszem, hogy a közbiztonság tekintetében gondok merülhetnek fel” – nyilatkozta a PSD alelnöke.

Az LGBT közösséget támogató Bucharest Pride felvonulást  június 9-én 17.30-tól tartják a kormányépület előtti Victoriei téren.

A címlapfotó forrásai: DW/Informateca

Kapcsolódók

Kimaradt?