Erősödött tavaly a magyarellenesség Romániában

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálatának 2017-es jelentése szerint az élet szinte minden területén felerősödött a magyarellenesség Romániában. A jelentést Benkő Erika parlamenti képviselő, a jogvédelmi szolgálat vezetője ismertette pénteki sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján.

Az eseményről kiadott közlemény szerint a magyarellenes diskurzus a közösségi médiában, a hagyományos médiában, a sportban, illetve a politikában is erősödött. Nem szokatlan Romániában, hogy a politikusok a magyar közösség ellen uszítással próbálnak politikai tőkét kovácsolni. „Támadás alatt áll a magyar intézményrendszer, elsősorban a magyar iskolahálózat, sérülnek a tanulók nyelvi jogai, az egészségügyben a magyar nyelv használata esetleges és személyekhez kötött, nincs magyar nyelvű, írott egészségügyi tájékoztatás, nincs megnyugtatóan rendezve a magyar feliratok ügye, és nem biztosított a magyar nyelv használata az igazságszolgáltatásban” – részletezte Benkő Erika. Hozzátette: csak a büntetőperekben biztosítják a tolmácsot a magyar feleknek, a polgári perekben az érintetteknek kell a tolmácsolás költségeit fedezniük.

A jogvédő szervezet megállapította: a magyar szimbólumok ügye továbbra is megoldatlan, nem szabad használni a székely zászlót, egyes megyék lobogóit, és Erdély zászlójának a használatát is kifogásolták a hatóságok.

„Románia nemcsak, hogy nem modellértékű ország kisebbségi jogainak tekintetében, de visszalépések tapasztalhatóak a közösségi jogok terén” – hangsúlyozta a képviselő. A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat nemcsak a problémákat foglalta össze jelentésében, hanem javaslatokat is tett az ügyek megoldására.

A jogvédelmi szolgálat ebben az évben is számos üggyel foglalkozik: a szervezetnek köszönhetően a büntető- és közigazgatási perek mellett (a marosvásárhelyi utcanév táblák, a tusnádfürdői városháza vagy a csíkdánfalvi községháza felirat kétnyelvűsége, a maksai polgármesteri hivatal feliratának sorrendje, illetve a községi székely zászló ügy stb.) az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál tett feljelentésük alapján számos büntetést szabott ki a hatóság az elkövetőkre. Ilyen például a Sepsi OSK ellen magyar gyalázó zenét játszó román futballcsapat büntetése, vagy azon három újságíró ellen tett feljelentés, mely utóbbiak tavaly az RMDSZ-PSD tárgyalások alatt minősíthetetlenül beszéltek a magyar lakosságról, és kijelentéseik kimerítik a közösség elleni felbujtás fogalmát.

„Azt gondolom, hogy egyetlen, a magyarságot ért diszkriminációs ügyet sem lehet szó nélkül hagyni. Világossá kell tennünk mindenki számára, hogy a közösségünket ért támadásokra a rendelkezésünkre álló minden eszközzel válaszolni fogunk” – jelentette ki a politikus.

Mint részletezte: a Diszkriminációellenes Tanácshoz, az Országos Audiovizuális Tanácshoz, a Román Labdarúgó Szövetséghez, az ügyészséghez és a bíróságokhoz is fordultak egyes ügyekkel. Emellett nagy figyelmet fordítanak a nemzetközi közvélemény tájékoztatására. A jogvédő szolgálat 2017-es jelentését is elküldik a jelentős nemzetközi súllyal rendelkező bukaresti nagykövetségeknek.

Kapcsolódók

Kimaradt?