Autópályák, kórházak, orvosi központ köz- és magán pénzből

Három autópálya, a CFR-kórházak hálózata és a Carol Davila orvosi központ, amelyhez egy kórház is tartozik – ezek a kormány stratégiai befektetési tervei, amelyeket a köz- és magánszféra közötti partnerség révén valósítanak meg a közeljövőben. A bejelentést Viorel Ştefan miniszterelnök-helyettes tette, aki szerint a kormány nem feledkezett meg a fejlesztésekről sem.

„A politikai botrányok ellenére, amelyeket naponta látunk a televízióban, a kormány végzi a munkáját. Idén a beruházások  fontos célkitűzéseink közé tartoznak. Egy új gazdasági fejlesztési modellen dolgozunk, amellyel az a szándékunk, hogy a beruházásokba bevonjuk a magántőkét is azért, hogy ezek ne terheljék túl az államkasszát. Éppen ezért nemrég elfogadtuk a köz- és magánszféra közötti partnerségre vonatkozó törvény módosítását” – magyarázta a kormányfő helyettese. Hozzátette: a felsoroltak az első tervek, amelyek eszerint az elképzelés szerint valósulnak meg.

Viorel Ştefan szerint kiemelt figyelmet kap a Târgu Neamţ-Iaşi-Nyárádtő (Ungheni) közötti, száz kilométer hosszúságú autópálya, továbbá a Ploieşti-Barcarozsnyó (Râşnov) közötti autópálya szakaszának, illetve az 550 kilométeres déli autópálya terveinek megvalósítása.

Ştefan szerint a magánberuházók számára vonzó lehetne a szállításügyi minisztérium alárendeltségébe tartozó tizenöt CFR-kórház felújítása és üzemeltetése is. Azonban ezek továbbra is állami kórházaként működnének, a befektetők egy meghatározott ideig használhatnák a kórházak szolgáltatásaiból származó bevételeket.

Az ötödik nagy stratégiai terv a Carol Davila orvosi központ kiépítése, amelyben 3.000 kórházi ágy, 37 műtő van. De ide tartozna egy orvosi egyetem is bentlakásokkal, orvosi lakásokkal és szállóhelyekkel – magyarázta a kormányfő-helyettes. Viorel Ştefan úgy értékelte: az öt stratégiai terv hozzávetőlegesen 15-20 milliárd eurós befektetést jelentene.

A címlapfotó forrása: Digi24

Kapcsolódók

Kimaradt?