Ferenc pápa kinevezte a Temesvári római katolikus egyházmegye új püspökét

Ferenc pápa a székelyföldi származású Pál József-Csaba kanonokot és főesperest nevezte ki temesvári megyéspüspöknek – közölte szerdán a temesvári egyházmegye. 

Az új püspök 1955. december 3-án született a Hargita megyei Csíkcsomortánban. Középiskolai tanulmányait a Gyulafehérvári Római Katolikus Kántoriskolában, teológiai tanulmányait a Gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Főiskolán végezte. 1981. június 21-én Jakab Antal gyulafehérvári püspök szentelte pappá.

Pályája kezdetén négy évig a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János plébánián tevékenykedett segédlelkészként, majd 1985-től a temesvári egyházmegyében folytatta lelkipásztori szolgálatát, ahol bakóvári, buziásfürdői, majd pedig niczkyfalvi plébános volt. 1987-től a resicabányai Havas Boldogasszony templom plébánosa később esperessé, majd pedig a hegyvidéki főesperesi kerület főesperesévé nevezték ki. A székeskáptalan tagjaként a Canonicus Carolinus Senior címet viseli. 1994 óta a Vita Catholica Banatus egyházmegyei folyóirat felelős szerkesztője. Magyar anyanyelve mellett románul, németül és olaszul beszél.

Az egyházmegye érdekében kifejtett tevékenységét a papság és a hívek nagyra értékelték, a resicabányai lelki élet és az ökumenizmus terén tett munkáját a Krassó-Szörény megyei tanács 2010-ben díszpolgári oklevéllel ismerte el.

A püspökszentelést és a beiktatást augusztus 6-án tartják a temesvári Szent György Székesegyházban.

A Temesvári egyházmegyét 1999 óta Martin Roos püspök vezeti, aki tavaly életkorára hivatkozva kérte felmentését. A csaknem 109 ezer hívet számláló soknemzetiségű egyházmegyében 74 parókia működik. A hívek 44,1 százaléka magyar, 27,1 százaléka román, 10,9 százaléka német, 4,8 százaléka horvát, 4,4 százaléka bolgár, 2,2 százaléka szlovák, 2,6 százaléka roma és 1,8 százaléka cseh nemzetiségűnek vallotta magát.

Kimaradt?