Brutális baleset: ketten meghaltak, hárman megsebesültek

Két ember meghalt, hárman megsebesültek vasárnap hajnalban, amikor frontálisan ütközött két személygépkocsi Temes megyében.

A baleset Lugostól néhány kilométerre történt, a Karánsebes felé vezető úton. Egy bolgár és egy Hunyad megyei rendszámú autó ütközött frontálisan eddig ismeretlen körülmények között. Az előbbi járműben utazó két felnőtt a helyszínen meghalt, utasuk, egy 4 éves kislány megsérült.

A helyi sajtó tudósítása szerint másik autóban két petrozsényi férfi ült, mindketten súlyos sérüléseket szenvedtek. A két jármű teljesen összeroncsolódott az ütközés erejétől. Rendőrségi források szerint a balesetet az okozhatta, hogy a bolgár sofőr elaludt a kormánynál.

Kapcsolódók

Kimaradt?