Az LMBT közösséget érintő törvényen dolgozik a PSD

Meg kell találni a megoldást, hogy törvényes keretet kapjanak az LGBT közösség tagjai között lévő élettársi kapcsolatok is, nyilatkozta hétfőn Liviu Dragnea, a képviselőház elnöke.

„Ami az LMBT közösséget illeti, meg kell találnunk azt a megoldást, amelynek révén törvényes keretet kapnak az élettársi kapcsolatok. Továbbá szabályozni kell az egyszülős családok helyzetét is. Komoly párbeszédre van szükség, hogy minden területet lefedjünk. De egyik nem zárja ki a másikat” - nyilatkozta Dragnea PSD országos politikai bizottság ülését követően.

Arra a kérdésre, hogy a párt dolgozik-e egy ilyen törvénytervezeten, az elnök igennel válaszolt. „Igen, már dolgoznak rajta a témával foglalkozó egyesületekkel. Dolgoznak, találkozókat tartottak egyesületekkel, civil szervezetekkel. A párthoz eddig nem érkezett erre vonatkozó tervezet, de már zajlanak a tárgyalások, és szerintem nagyon jó, hogy együttműködünk ezekkel a szervezetekkel” - mondta Dragnea.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?