Antal Árpád: hosszú távon kockázatos lehet, ha intézményrendszerünk csak Budapesttől függ

Hosszú távon kockázatos lehet, hogy a romániai magyar közösség intézményrendszere a magyar kormánytól függ – mondta Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere. Az elöljáró hozzátette, mindezt megrögzött transzilvanistaként és Fidesz-pártiként állítja.

Antal Árpád Gyurcsány Ferenccel példálózva illusztrálta a veszélyt. „Ha például egy Gyurcsány-szerű politikus lesz valaha Magyarország miniszterelnöke, megvonhatja a határon túli magyar közösségtől a finanszírozást, ezért el kellene érni, hogy a román állam és az önkormányzatok vállalják át a magyar állam által létrehozott intézmények finanszírozását.

A sepsiszentgyörgyi elöljáró szerint a romániai magyar közösség számára az lenne az ideális, ha nem arra kellene támogatást kapnunk a magyar államtól, amit a román államtól elveszítettünk, hanem ha mindkét forrásból fejleszthetnénk az oktatási rendszerünk. Antal Árpád úgy véli, a magyar kormány által Erdélybe fordított összegekkel szemben az erdélyi magyarok is jelentősen hozzájárulnak Magyarország gazdaságához, hiszen sokan a román állam pénzén tanulnak szakmát, majd az anyaországba kivándorolva ott kezdenek termelni.

Antal Árpád úgy véli, Romániában gyengíteni akarják a magyar közösség erejét, ennek ellenére Székelyföldön demográfiailag az utóbbi tíz évben sikerült megőrizni a pozícióinkat. A sepsiszentgyörgyi polgármester szerint a 21. században a román állam nem tud sakk-mattot adni, hiszen mindig van valamilyen válaszlépés. A háromszéki elöljáró leszögezte, hogy a magyar közösség először mindig Bukaresthez fordul a gondjai megoldása érdekében, de ha ott „szembecsapják az ajtót”, kénytelen máshová, elsősorban Budapesthez fordulni.

Antal Árpád szerint mindezek ellenére nem szűnhetnek meg az elvárásaink Bukarest irányába, hiszen az erdélyi magyarok is román állampolgárok, itt fizetnek adót, tehát jogos kérés, hogy Románia oldja meg a problémákat és finanszírozza az erdélyi magyar közösség intézményeit.

Kapcsolódók

Kimaradt?