Lopott márkás táskákat árultak, lebuktak

Bihar, Arad, Kolozs, Szeben és Brassó megyében összesen 16 házkutatást tartott hétfőn a rendőrség, amelynek során az Élesden, januárban ellopott táskák egy részét is megtalálták.

Nyolc embert gyanúsítanak azzal, hogy segédkezett a lopásban és a táskák értékesítésében, közölte a Bihar megyei rendőrség.

Négyen közülük – Bihar és Szeben megyeiek – január 23-ról 24-re virradóra feltörték egy élesdi kereskedelmi társaság kapuját, és az udvaron álló nyerges vontatóból elloptak 376 darab márkás táskát, ezzel 162 ezer eurós értékű kárt okoztak. További négy, Arad, Szeben és Brassó megyei személyt azzal gyanúsítanak, hogy értékesítés céljából megkapták a lopott táskák egy részét az elkövetőktől.

A házkutatások során továbbá elektronikus készülékeket, több száz kozmetikai terméket, és egyéb javakat is találtak, erős a gyanú, hogy ezek is lopott tárgyak.

Öt gyanúsítottat hétfőn a Bihar megyei rendőrségen kihallgattak, majd 24 órára előzetes letartóztatásba helyezték a lopással gyanúsított 35 éves biharszentandrási, a 32 éves szebeni és két, 25 és 26 éves veresmarti (Szeben megye) férfit, egy 44 éves aradi férfit pedig bűnpártolással gyanúsítanak.

Kedden az élesdi ügyészség a lopással gyanúsított négy személyt 30 napra letartóztatta, az ötödiket pedig 60 napra bírósági felügyelet alá helyezte. A nyomozást folytatják.

Kapcsolódók

Kimaradt?