Újabb négynapos minivakáció és háromnapos hétvégék következnek

FRISSÍTVE: Az április 30-i hétfő hivatalos munkaszüneti nap lesz a közalkalmazottak számára, így hamarosan egy újabb négynapos hétvége következik a közszférában – tudta meg kormányzati forrásokból az Agerpres.

FRISSÍTÉS: Csütörtökön a kormány munkaszüneti nappá nyilvánítja április 30-át, hétfőt a közalkalmazottak számára – erősítette meg a kabinet ülése elején Viorica Dăncilă a miniszterelnök. Így a közszférában dolgozóknak a keddre eső május elsejének köszönhetően a hónap végén négynapos „minivakációjuk” lesz.

A hírügynökség értesülései szerint a kormány a csütörtöki ülésén hozza meg az erről szóló határozatot. Az intézkedés hátterében az áll, hogy május elseje, kedd is hivatalos munkaszüneti nap, és így egy négynapos „minivakációjuk” lehet a közalkalmazottaknak.

Mint ismert, legutóbb a húsvéti ünnepek alatt volt egy négynapos hétvégéje az összes romániai alkalmazottnak. Az idei ugyanis az első év, amikor nagypéntek is hivatalos munkaszüneti nap volt.

Alig ér véget a május elseji négynapos hétvége, újabb hosszú hétvégék következnek, ezúttal háromnaposak: ortodox pünkösd másodnapja, május 28., hétfő is munkaszüneti nap (a nyugati-keresztény vallásúaknak május 21.), illetve a június elsejei péntek, gyereknap is szabad.

Kapcsolódók

Kimaradt?