FRISSÍTVE - Két turistát holtan találtak a Fogarasi-havasokban

FRISSÍTVE: A hegyimentők keresnek három turistát, akik március 30-én túrázni indultak a Fogarasi-havasokba. Több mint egy hete adtak utoljára hírt magukról.

A iași-i turistacsoport egy 18 éves és két 60 éven felüli férfiból áll. Hozzátartozóik szerint tíznapos túrázást terveztek, s egyikük április 2-án felhívta egyik barátját, s arra panaszkodott, hogy nagyon kedvezőtlen az időjárás. Elhagyott autójukra 4-én bukkant rá a breazai kolostor egyik apátja.

Jelenleg hegyi csendőrők és hegyimentők keresik a három turistát a Brassó megyei készenléti felügyelőség irányításával. Az akciót egy belügyminisztériumi helikopter is segíti.

FRISSÍTÉS: Raed Arafat belügyi államtitkár közlése szerint a három eltűnt turista közül kettőnek megtalálták a holttestét. A helyszínt a lavinaveszély miatt nehéz megközelíteni. Arafat elmondta, vélhetően a turistákat is lavina sodorta el.

A három férfit már múlt héten elkezdték keresni a hegyimentők és hegyicsendőrök a Fogarasi-havasokban, eredménytelenül. Hétfő este a gépkocsi egyik utasának felesége már az 112-es segélyhívó számon is bejelentette, hogy férje eltűnt.

Kapcsolódók

Kimaradt?