Ütötték, rugdosták és leköpködték a rendőröket Szatmárnémetiben

Hivatalos személy elleni erőszak vádjával előzetes letartóztatásba került csütörtökön két férfi, akik rendőröket bántalmaztak Szatmárnémetiben. A hatósági beavatkozás során figyelmeztető lövések is eldördültek.

Rendőri közbelépésre volt szükség a helyi roma közösség körében kirobbant hangos veszekedés lecsillapítása és elszabadult indulatok megfékezése érdekében Szatmárnémetiben, a I. L. Caragiale utcában. A helyszínre érkező rendőrpáros látványa azonban csak olaj volt a tűzre. Egy 61 éves nő kötekedett és cirkuszolt a legagresszívabban, ezért a rendőrök meg akarták bilincselni, ám ekkor hangosan jajveszékelve sorolni kezdte egészségügyi problémáit, s amikor látta, hogy ezzel nem hatja meg a rend őreit, ököllel esett neki egyiküknek, s le is köpdöste őket.

Ebben a pillanatban a nő addig egymással civakodó fiai is anyjuk segítségére siettek, ököllel-lábbal ütve, rugdosva a rendőröket, közben pedig erősítésért is kiáltottak a többieknek, egyikük pedig kérte, hogy a házból hozzák ki a kardját is. A dulakodás odáig fajult, hogy saját testi épségük védelmében az egyik rendőr két figyelmeztető lövést adott le a levegőbe, ami valamelyest lecsillapította a kedélyeket.

A két „segítőkész”, 27 és 33 éves fiatalembert bekísérték a rendőrségre. Az egyik bántalmazott rendőr orvosi ellátásra szorult, sérülései 3-4 napon túl gyógyulnak. A verekedős férfiak 24 órára vizsgálati fogságba kerültek, a bíróság pedig csütörtökön hivatalos személyek elleni erőszak és garázdaság vádjával 30 napos előzetes letartóztatásukat rendelte el.

Kapcsolódók

Kimaradt?