Ekkor dönt az államfő a DNA főügyészének esetleges leváltásáról

Valószínűleg húsvét után hozza meg a döntést a korrupcióellenes ügyészség (DNA) főügyésze, Laura Codruţa Kövesi levéltásával kapcsolatban - mondta Klaus Johannis államfő Brüsszelben.

„A megfelelő pillanatban döntést fogok hozni. Egyelőre annyit mondhatok, hogy az erre vonatkozó döntés nem születik meg az ünnepek előtt, inkább húsvét után” - mondta az államfő, aki Brüsszelben az Európai Tanács ülésén vesz részt.

Klaus Johannis hozzátette, hogy a döntést azoknak a dokumentumoknak alapján fogja meghozni, amelyeket rendelkezésére bocsátottak az ügyben érintett felek. Mint ismert, a főügyész leváltását az igazságügyi miniszter kezdeményezte, kérését azonban a Legfelsőbb Bírói Tanács negatívan véleményezte.

Kapcsolódók

Kimaradt?