Riasztóan sok gyerek cigarettázik Romániában

Több mint 220 ezer, 13-15 év közötti romániai gyermek cigarettázott már életében, állítja a Dohánymentes 2035 kezdeményezés igazgatója, Ramona Brad. A szervezet szerint Románia uniós szinten a negyedik helyen áll a dohányzó kiskorúak arányának szempontjából.

A parlamentben szervezett vitán az igazgató arról beszélt, hogy két irányvonalat követnek: elsősorban egy átfogó törvénykezésre van szükség a dohányzás tiltásával kapcsolatban, másrészt a már hatályban lévő törvényeken is változtatni szeretnének, hogy a gyártók ne kerülhessék meg a jelenleg hiányos törvényeket és új, másként meghatározott dohánytermékeket reklámozzanak.

Florin Mihălţan tüdőgyógyász szerint a számadatok aggasztóak, ugyanis a fiatalságot továbbra is csábítja úgy a klasszikus cigaretta, mint az úgynevezett füstmentes dohánytermékek. Véleménye szerint már óvodában, elemi iskolában is kellene a dohányzás káros hatásairól beszélni, ugyanakkor emelni kellene a cigaretta árát, ugyanis egy tíz százalékos drágulás kettőtől öt százalékig csökkentené a dohányzók arányát, főleg a fiatalabbak körében.

A szakember szerint a füstmentes dohánytermékeket csak azért fejlesztették ki és népszerűsítik, hogy ezáltal megkerüljék a dohányzásellenes törvényt, hiszen ezeket úgy reklámozzák, hogy zárt helyiségekben is használhatók.

Nyílt levélben kéri több mint 350 civil szervezet a parlamentet és a kormányt, hogy sürgősen tiltsák meg törvényben mindenféle dohányipari termék reklámozását vagy népszerűsítését. A Dohánymentes 2035 Kezdeményezés - Románia első dohányzásmentes nemzedéke nevet viselő civil mozgalom több száz tagszervezete úgy fogalmaz a nyílt levélben: erkölcsi és törvényes kötelességüknek érzik, hogy olyan környezetet teremtsenek a felnövő generációknak, amely segíti őket megmaradni nemdohányzóknak. Az aláírók az Egészségügyi Világszervezet dohányzást visszaszorító keretegyezményére is hivatkoznak, amelyet Románia a 2005/332-es törvény révén emelt be a hazai jogszabályrendszerbe, és amely tiltja a dohányipari termékek reklámozását. 

Kapcsolódók

Kimaradt?