Adevărul: a magyarokat nem lehet manipulálni, mint az oltyánokat
Olajat öntenek a tűzre a Szociál-Liberális Szövetség (USL) politikusai, akik a romániai magyar közösséget hibáztatják a Traian Băsescu államfő leváltásáról szóló népszavazás "kudarcáért" - írta szerdán az Adevărul című napilap.
Az újság külön véleménycikkben foglalkozik azzal, hogy több kormánypárti szociálliberális politikus a romániai magyarokat tette felelőssé azért, hogy érvénytelen lett a népszavazás. A lap többek között Puiu Haşotti kulturális minisztert idézi, aki szerint a magyarokat egyházi vezetőik "manipulálták". Radu Mazăre, Konstanca polgármestere kijelentette: "a magyarok miatt vesztettünk".
A szerző szerint veszélyesek ezek a kijelentések, hiszen az etnikai jellegű vádak fokozzák a politikusok által gerjesztett "gyűlölethangulatot". A szerző szerint az USL vezetői saját politikai hozzá nem értésüket akarják leplezni azzal, hogy újabb céltáblát jelölnek meg, amely nyilvánvalóan etnikai jellegű és ezért "robbanásveszélyes". A lap szerint ez újabb bizonyítéka a "felelőtlen hatalomgyakorlásnak".
A magyarokra mutogató USL-es politikusok nem értették meg, hogy a romániai magyar közösséget "nem lehet olyan könnyen manipulálni, mint a dél-romániai oltyánokat" - írja a kommentátor. Szerinte a magyarok fegyelmezetten szavaznak akkor, amikor a tét közvetlenül kapcsolódik saját politikai céljaikhoz. "A romániai magyarok számára nem volt fontos Băsescu leváltása, de ennek kommunikációs jellegű oka van és nem etnikai - olvasható az Adevărulban.