Eladó a kulcsi horrorház

A négy ember megölésével gyanúsított férfi megmaradt családtagjai szeretnének megszabadulni a hátborzongató emlékeket őrző háztól. A tágas épület akár vonzó is lehetne, múltja miatt azonban még nem akadt érdeklődő.

kulcs rendorseg

„A közelmúltban tudtuk meg, hogy a család életben maradt tagjai, az édesanya és a lánya próbálnak túladni a házon. Ami megdöbbentő, hogy mind­össze ötmillió forintot akarnak az épületért” – mondta az utca egyik lakója a Blikk.hu-nak. A Hegyalja utcai lakos szerint ennyi pénzért sem találnak olyat, aki megvásárolná a házat, hiába ér 20 millió forintnál is többet a 350 négyzetméteres és nyolcszobás kulcsi palota. Ráadásul a ház egy régi temetőre épült, ezért a kertben könnyen megeshet, hogy emberi csontok bukkannak fel.

Az elkövető H. Csanád nővére, aki életveszélyes sérülésekkel élte túl öccse mészárlását, visszaköltözött a családi birtokra, ahhoz azonban neki sem volt bátorsága, hogy abban a házban húzza meg magát, ahol testvére a rokonait lekaszabolta. A fiatal nő egy melléképületben lakik, a településen azonban ritkán látják, alig teszi ki a lábát. {loadposition OTP}

Mint a nyomozás során kiderült, a szobák falait szinte mindenütt vér borította, miután a 24 éves fiatalember bozótvágóval támadt családtagjaira – csak édesanyja és nővére élték túl sérüléseiket. Bár a gyilkosság nyomait már eltüntették, a család és a helyiek tudatában a történtek kísértetként élnek tovább a falak között.

„A vásárlókat már az is elriasztja, ha kiderül, hogy a házban természetes halált halt valaki. Az emlékek persze később halványulnak, egy betörés vagy tűzeset fél év múlva feledésbe merül, de egy hármas gyilkosság rémképe aligha. Sokaknak még a település nevéről is a bűncselekmény jut az eszébe. Egy ilyen történet nagyon lehúzhatja az árakat – magyarázta a Blikk.hu-nak Sásdi László ingatlanszakértő, aki szerint félnek az emberek az ártó szellemektől, s az épület rossz hangulatától még azok is tartanak, akik amúgy nem babonásak. Különösen igaz ez a kistelepülésekre, ahol az összes helybéli tudja, melyik épületben történtek a borzalmak.

Kimaradt?