Semjén Zsolt jelenlétében adták át Kölcsey Ferenc Főgimnázium felújított épületét

A következő négyszáz évhez kívánt sikert Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerdán a partiumi Szatmárnémetiben, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium felújított épületének avatóünnepségén.

A római katolikus egyházi tulajdonban levő iskolaépület felújítását a magyar kormány 700 millió forinttal támogatta. Ünnepi beszédében Semjén Zsolt Szatmárnémetinek a magyar történelemben játszott szerepét, majd a szatmárnémeti magyar oktatás történetét idézte fel. Kijelentette: a felújított intézmény elődei már akkor oktatták a szatmárnémetieket, amikor Shakespeare még élt, Galilei a Jupiter holdjait figyelte és Johann Sebastian Bach még meg sem született.

Semjén Zsolt kijelentette: nem személyének, hanem annak a magyar kormánynak jár a köszönet, amely nyolc éve a figyelme fókuszába helyezte a nemzetpolitikát. Megjegyezte: a nemzetpolitika fogalmát gyakran el kell magyarázni, hiszen a magyarság számára ez mást jelent, mint a dánok, svájciak vagy portugálok számára. "Minket a sors egy plusz feladattal is ellátott, kötelezettséget rótt ránk" - magyarázta, utalván a magyar nemzet szétszakítottságából fakadó feladatokra. Kijelentette: a magyar gazdaságpolitika sikerességének köszönhetően ma már lehetőség van arra, hogy az anyaország konkrét anyagi eszközökkel is segítse a határon túl élő nemzeti közösségeket.

A román kormány kisebbségi oktatásért felelős államtitkára, Kovács Irén-Erzsébet azért mondott köszönetet a magyar kormánynak, hogy szívügyeként tekint a romániai magyar oktatásra. Az államtitkár azt is méltányolta beszédében, hogy Szatmár megyéből nem kap panaszokat, itt harmonikusan fejlődhet a magyar nyelvű oktatás.

Pataki Csaba, a Szatmár megyei önkormányzat elnöke arra figyelmeztetett, hogy amíg vannak magyar gyermekek, addig érdemes megjavítani a tetőt, az épületet. Hozzátette: az iskolafelújítás hitet adott a szatmárnémeti magyaroknak. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott politikus kijelentette: folytatódik az együttműködés "a nemzet kormányával", és "amikor kell a szatmári magyarok ott lesznek, hogy ilyen kormányuk maradjon".

Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti RMDSZ-es polgármestere is azt hangoztatta: a magyar kormány támogatásával újult meg az iskolaépület, és "ahogy ők mellettünk állnak, mi is mellettük állunk". 

A felújított épületet Schönberger Jenő római katolikus püspök áldotta meg. Az eredetileg református tanintézetként alakult gimnázium nyolc éve költözött a római katolikus egyháznak visszaszolgáltatott épületbe. Szatmárnémeti reprezentatív magyar iskolájában ma 1071 gyermek tanul.

Kapcsolódók

Kimaradt?