B9: a NATO keleti szárnyának vezetői Bukarestben tanácskoznak

Az Észak-atlanti szerződés Szervezete (NATO) keleti szárnyához tartozó államok egy sor közös gondon osztoznak, ami a biztonsági kihívásokat illeti - mondta Mihai Fifor védelmi miniszter a Bucharest 9 Kezdeményezés (B9) tagországai védelmi minisztereinek keddi találkozóján.

A román védelmi miniszter kifejtette: az euroatlanti térség biztonsága kidolgozottabb együttműködést igényel, amelyről a B9-ek csúcstalálkozóján tárgyalni kell, lévén, hogy a keleti szárny országainak az egyéni kihívások mellett számos közös biztonsági kérdéssel is szembe kell nézniük. Fifor szavai szerint a biztonság és a védelem többirányú fellépést követel, mivel jelenleg a biztonságot fenyegető tényezők lehetnek hagyományosak, de lehetnek hibrid és asszimetrikus típusú fenyegetések is, amelyek ellen koordinált együttműködéssel kell fellépni.

A miniszter felidézte, hogy a B9 Kezdeményezés 2014-ben született Romániában, a részt vevő szövetséges tagállamok párbeszédének és együttműködésének platformjaként.

Lengyel hivatali kollégája, Mariusz Blaszczak elégedettségének adott hangot a 2016-os varsói döntések gyakorlatba ültetésével kapcsolatban. Blaszczak azt mondta: Oroszország ténykedése arra kényszeríti a szövetségeseket, hogy kiemelt figyelmet szenteljenek a biztonsági kérdéseknek, éppen ezért egyre több ország - többek közt Lengyelország is - a GDP 2%-át védelmi költségekre különíti el.

A Bucharest 9 Kezdeményezés védelmi minisztereinek találkozóján Bulgária, Csehország, Észtország, Magyarország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Szlovákia és Románia szaktárcavezetője, valamint a NATO és az amerikai védelmi minisztérium képviselői vesznek részt.

Kimaradt?