Egerek a Kaufland hűtővitrinjeiben – váratlan fordulatot vett az ügy

Ismeretlen személy lopta be lejáratási szándékkal a Kaufland aradi üzletében a tejtermékes hűtővitrinbe azt az egeret, amit később lefilmezett egy megbotránkozott vásárlóállítja hétfő esti közleményében az áruházlánc vezetősége.

A cég az üzlet térfigyelő kamerájának felvételeire alapozza állítását. „Alapos a gyanúnk, hogy az egérről készült felvétel egy két héttel ezelőtt kezdődött lejáratási kampány része” – olvasható a Kaufland közleményében.

Az üzletlánc vezetői emlékeztetnek, hogy a szóban forgó üzletben éppen az egérről készült felvételek nyilvánosságra kerülését megelőző napokban tartottak rágcsálóirtást. A cég közölte, hogy a hatósokhoz fordulnak az ügyben, és kérik az eset kivizsgálását, a tettesek felelősségre vonását. „A Kaufland Románia nem tűri a zsarolást” – olvasható a közleményükben

Mint korábban írtuk, nemrégiben a Kaufland szupermarketlánc Curtea de Argeș-i üzletében filmezett le egy vevő egy egeret a friss húsárú között. Akkor az áruházlánc képviselői elismerték, hogy a felvétel valós, és elnézést kértek az ügyfelektől. Ezt követte az aradi üzletükben készült felvétel, amelyről a Kaufland már korábban kijelentette, hogy lejáratási szándékkal került nyilvánosságra.

Kapcsolódók

Kimaradt?