Hivatalos: nem kereskedhetnek egyéni vállalkozóként a honatyák

Alaptörvénybe ütközőnek ítélte az alkotmánybíróság azt a törvényt, amelynek értelmében a parlamenti képviselők és szenátorok, a miniszterek, a polgármesterek, a prefektusok és a megyeitanács-elnökök egyéni vállalkozókként kereskedelmi tevékenységet folytathatnak - jelentette be kedden Valer Dorneanu, a taláros testület elnöke.

A 2003/161-es törvényt módosító jogszabályról Klaus Johannis államfő kért normakontrollt január 18-án. A törvényt december 20-án fogadta el a képviselőház döntő kamaraként, miután a szenátus elutasította azt.

A jogszabály eltörölné a köztisztséggyakorlás és az üzleti tevékenység átláthatóságáról szóló 2003/161-es törvénynek azt az előírását, amely tiltja a szenátorok, a képviselők, a kormánytagok, a prefektusok, az alprefektusok, a polgármesterek, az alpolgármesterek, a megyei tanácselnökök és a tanácselnök-helyettesek számára, hogy kereskedelmi tevékenységet folytató egyéni vállalkozók legyenek.

Az államfő többek között azzal érvelt az alkotmánybírósághoz küldött beadványában, hogy mivel a jogszabály a törvényhozók jogállását is érinti, együttes ülésen kellett volna szavaznia róla a parlament két házának, de ez nem így történt, sőt: a szenátus el is utasította az indítványt. Johannis ugyanakkor rámutatott: sértené a közérdeket, ha az üzleti életben is részt vevő személyek döntenének a közpénzek felhasználásáról.

Kapcsolódók

Kimaradt?