Szinte biztos: idéntől eggyel több munkaszüneti nap lesz

Kedvezően véleményezte kedden a képviselőház munkaügyi bizottsága a nagypénteket hivatalos munkaszüneti nappá nyilvánító törvénytervezetet.

A munkatörvénykönyvet módosító tervezetet 42 képviselő és szenátor kezdeményezte, és a szenátus – első házként – február 21-én fogadta el. A törvénytervezet szerdán kerül a képviselőház plénuma elé. Ha az alsóház is elfogadja, és az államfő még március folyamán kihirdeti, már az idei katolikus nagypéntek (március 30.) munkaszüneti nap lesz.

A Szabó Ödön Bihar megyei képviselő által kidolgozott tervezetet az iktatásakor 42 honatya támogatta az aláírásával. „Amint a szenátusi szavazáskor is látszott, a javaslatot az összes parlamenti párt felkarolta, tehát a képviselőházban is elsöprő többséggel megszavazzák majd" – nyilatkozta korábban a Maszolnak az RMDSZ politikusa. Közölte azt is: lát esélyt arra, hogy még katolikus húsvét előtt hatályba lépjen a törvénymódosítás.

Kapcsolódók

Kimaradt?