Mindent elloptak, amit lehetett a váradi Akarat Sportklub teniszpályáiról

Benőtte a gaz a nagyváradi Akarat (Vionța) Sportklub egykori teniszpályáit, az öltözőket és a régi irodákat ismeretlenek kifosztották, a pályákat megvilágító reflektorokat ellopták. A belvárosi sportkomplexum a Mihai Eminescu Főgimnázium és a premontrei templom mögött található, ám évek óta nem használják, mert az önkormányzat garázst építene a hatalmas területen.

Mircea Drăgoi, az Akarat Sportklub elnöke tette közzé azokat a felvételeket, amelyeken jól látszik az egykor gondozott és közkedvelt teniszközpont elszomorító képe. Az igazgató elmondta, „fáj a lelkem, amikor látom, mi történt ott. Őszintén, nem is szívesen megyek oda. Ez a klub közvagyon volt, több mint tízezer lejnyi felszereléssel. Ezek nagy része egyszerűen eltűnt.”

Ismeretlen tettesek feltörték a régi öltözőket és az irodákat, és mindent elvittek, ami mozdítható volt. Még az ajtókat és az ablakokat is megpróbálták kiszedni a falból, néhány esetében sikerrel is jártak. A bútorzatot, a székeket, de még a klub régi számítógépét és a labdaadogató gépet is ellopták. A pályákat szintén nem kímélték, lába kelt a nagyteljesítményű reflektoroknak is.

Az Akarat Sportklubnak amiatt kellett felfüggesztenie tevékenységét, mert a város visszavette tőlük a sportkomplexum területét, hogy ott emeletes garázst építsen, ezzel is enyhítenék az akut belvárosi parkolóhiányt. A munka azonban mind a mai napig nem kezdődött el.

Kapcsolódók

Kimaradt?