Összeollózott fejezetek, üres közhelyek – Porcsalmi Bálint a kormányprogramról

A kormányprogram több fejezetét más programokból ollózták össze copy-paste módszerrel, innen-onnan összegyűjtött gondolatokat vetettek papírra egymás után – nyilatkozta Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke a PSD-ALDE aktualizált kormányprogramjáról vasárnap a Mediafaxnak. Hozzátette: a tervezet megvalósítható fejezeteket is tartalmaz, határidőkkel és kritériumokkal.

„Nekem úgy tűnik, hogy sok copy-paste fejezetet, üres közhelyet tartalmaz – kommentálta az RMDSZ ügyvezető elnöke a 278 oldalas kormányprogramot. – Több fejezet van, amit nem neveznék kormányprogramnak, hanem innen-onnan összegyűjtött, egymás után papírra vetett gondolatoknak”. Porcsalmi kiemelte: a dokumentumba mindazonáltal megvalósítható fejezetek is bekerültek, határidőkkel, kritériumokkal.

Mint ismert, a miniszterjelölteket hétfőn 8 és 14 óra között hallgatják meg az illetékes parlamenti bizottságok, a plénum 15 órakor ül össze az új kormány programjáról és összetételéről szavazni. A hétfői ülésen az RMDSZ a gazdaságról, oktatásról, infrastruktúráról, decentralizációról fogja kérdezni a kijelölt minisztereket, olyan témákról, amelyek a leginkább foglalkoztatják a közösséget és a frakciót – mondta Porcsalmi.

Ezt követően döntenek majd arról, hogy támogatják-e a Dăncilă-kormányt. „Nem hiszem, hogy a kormányprogram változni fog, mi csak kérdéseket teszünk fel a bizottságokban azért, hogy bizonyos részleteket letisztázzunk” – összegzett az RMDSZ ügyvezető elnöke.

Mint beszámoltunk róla, a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) megalapításának 15. évfordulóján Kelemen Hunor szövetségi elnök arról is beszélt, hogy nem olvasta ugyan a kormányprogramot, de Porcsalmi Bálint igen, és arról tájékoztatta, hogy „olyan, mintha két sör között írták volna meg a mezőgazdasági minisztériumban”.

Kapcsolódók

Kimaradt?