Ezt értékelte az RMDSZ elnöke Viorica Dăncilă kijelölt kormányfőben

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök méltányolta, hogy keddi egyeztetésük alkalmával Viorica Dăncilă kijelölt miniszterelnök úgy válaszolt a szövetség küldöttségének kérdéseire, hogy közben nem nézett a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökére, Liviu Dragneára.

"Tetszett, hogy minden kérdésre úgy válaszolt, hogy közben nem nézett Dragnea pártelnökre. Mindaz, amiről a médiában szó volt, miszerint nem tud dolgokat, nem válaszol, nem igazolódott be. (...) Pontosan ismerte a szakterületeket, tudott válaszolni a kérdésekre. Nem úgy tűnt, hogy olyan ember lenne, aki mástól várja, mit kell mondania" - nyilatkozta a sajtónak az RMDSZ elnöke.

Kelemen hozzátette, oktatással, infrastruktúrával és regionális fejlesztéssel kapcsolatos kérdésekről tárgyaltak Dragneával és Dăncilával. "Hangsúlyoztuk, hogy fontos nekünk az észak-erdélyi autópálya folytatása (...) és a decentralizáció, ami a kormány régi adóssága" - mondta a politikus.

A szövetségi elnök hozzátette:  az RMDSZ a miniszterjelöltek hétfői  szakbizottsági meghallgatását követően, a két parlamenti frakció együttes ülésén dönt arról, hogy bizalmat szavaz-e vagy sem az új kabinetnek.

Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva leszögezte: a kormányra lépés kérdését már a választások után lezárták, és azóta ezt a témát sem az RMDSZ, sem a PSD nem hozta szóba. "Megvan a matematikai többségük a parlamentben és ezt a témát azóta nem nyitottuk meg" - mondta a politikus. Hozzátette: az RMDSZ meg szeretné tartani két államtikárát az oktatási minisztériumban és az etnikumközi hivatalban.

Kapcsolódók

Kimaradt?