Vizsgálatot rendeltek el a tüntetőket ököllel ütlegelő csendőr ügyében

Belső vizsgálatot rendelt el a csendőrség a szombati demonstráción készült videofelvétel kapcsán, amelynek tanúsága szerint az egyik csendőr ököllel ütötte a tüntetőket.

A fővárosi csendőrség vasárnapi közleménye rámutat, azonosították az érintett csendőrt, és belső vizsgálatot indítottak az ügyben. Többek között azt akarják kideríteni, milyen előzményei voltak a felvételen is látható gesztusának, hogy teljes képet kapjanak a történtekről.

„Az órákon át, lábon állva, rossz időjárási körülmények között szolgálatot teljesítő csendőrök sokszor óriási nyomásnak vannak kitéve, és ez a nyomás ilyen viselkedést is kiválthat” - fogalmaz a közlemény, hangsúlyozva, hogy egyetlen csendőr egyéni akciójáról van szó, egyébként a szombat esti tüntetés jelentősebb incidensek nélkül zajlott, nem voltak sérültek, és anyagi kár sem keletkezett.

A közlemény arra is rámutat, hogy a metróaluljáró bizonyos kijáratainál azért zárták el az utat, hogy elkerüljék a tolongást, a demonstráció helyszínéül szolgáló Egyetem téren ugyanis nagy volt a tömeg, csak ellenőrzötten engedhették be a tüntetőket a térre.

A csendőrség szerint ugyanakkor a tüntetés közben, megelőzési szándékkal végzett ellenőrzések is hatékonynak bizonyultak, motozáskor ugyanis több személynél veszélyes tárgyakat találtak.

Kapcsolódók

Kimaradt?