Most már hivatalos: Nagybánya Románia Ifjúsági Fővárosa

Rendkívüli helyi tanácsülés keretében tanácshatározatot fogadtak el és aláírták hétfőn azt a megállapodást, amelynek értelmében Nagybánya viseli a Románia Ifjúsági Fővárosa címet 2018. május 2. és 2019. május 1. között. A megállapodást Nagybánya Önkormányzata, a Máramarosi Ifjúsági Civil Szervezetek Föderációja és a Románia Ifjúsági Fővárosának vezetősége jegyzi. A vezetőség tagjai: a Romániai Ifjúsági Tanács (CTR), a Kolozsvári Fiatalok Föderációja (FTR), a PONT Csoport és a Román Kereskedelmi Bank (BCR).

A megállapodás meghatározza azt az általános intézményi keretet, amelyben a Nagybánya –Románia Ifjúsági Fővárosa programot életbe léptetik. A program központi céljául a város fejlesztését tűzte ki a fiatalok bevonásával. A megállapodás értelmében ugyanakkor a vezetőség a Román Kereskedelmi Bank által biztosított 50 ezer eurós díjat is odaítélte Nagybányának. A Román Kereskedelmi Bank a Nagybánya Románia Ifjúsági Fővárosa program hivatalos bankja.

2017-ben a Románia Ifjúsági Fővárosa programnak Románia Elnöke, Klaus Johannis volt a fővédnöke, ez az elismerés mind a program mögötti eszmék értékét, mind a kísérleti megvalósítás sikerét bizonyítja.

Nagybánya – Románia Ifjúsági Fővárosa

A Románia Ifjúsági Fővárosa cím megpályázásával, majd a cím elnyerésével Nagybánya azt a küldetést vállalta fel, hogy a várost a fiatalok iránt leginkább nyitott és barátságos romániai várossá fejlessze, a fiatalok és az ifjúsági szervezetek kezdeményezéseinek támogatásával és a fiatalok közösségfejlesztési meglátásainak megvalósításával.

A Máramarosi Ifjúsági Civil Szervezetek Föderációja Nagybánya önkormányzatával közösen a #Uturn című programot dolgozta ki, amely fő célkitűzései között az ifjúsági tevékenységek infrastruktúrájának biztosítását, a fiatalok számára vonzó lehetőségek létrehozását találhatjuk. Ennek célja, hogy a fiatalok aktívan bekapcsolódhassanak a közösség fejlesztésébe.

A Máramarosi Ifjúsági Civil Szervezetek Föderációjának képviselői bemutatták a Nagybánya – Románia Ifjúsági Fővárosa programban szereplő projektek struktúráját is. A cím átvétele a hivatalos nyitógálán történik majd. 

Néhány program, amelyre a gála után lehet számítani: 

  • Stratégiai események: az Ifjúsági Summit és az Országos Ifjúsági Gála megszervezése 2018 novemberében és a cím átadása a következő nyertesnek 2019 májusában 
  • Személyes és szakmai fejlődésre összpontosító események és képzések: Festival Nonformal, Neconferința, TEDxYouth Baia Mare, Youth Talks, #UturnTrainings, Speed learning és Multimedia tools
  • Kulturális események: Street Delivery, Városi Utcaművészeti Fesztivál, Gesztenyefesztivál, Baia Mare by night, Acting kortárs színházi fesztivál, Utcára visszük a zenét, Utcai tánc, Szentivánéji álom 
  • Sportesemények: Beach Handball Challenge, #UTurnSports Baia Mare, Sil Kupa, valamint a Máramaros Megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság éves versenynaptárának legfontosabb sporteseményei 
  • Egészséges életmódot népszerűsítő események és kampányok: Mentális egészség, Egészség hete, A jövő 2+1-gyel kezdődik, valamint információs kampányok különféle betegségekkel kapcsolatban 
  • Informális események: Utcai-társadalmi animációk, Szociális táborok, Élőszobrok, Emberi Zöld Szalag 
  • Civil rendezvények: Ifjúsági Summit, Romániai Ifjúsági Gála, Máramarosi Önkéntesek Gálája, YMCA Youth Parliament, #UTurnGreen Baia Mare, Romániai Hallgatói Szervezetek Fóruma, Young Men’s Christian Associations Romániai Föderációjának Közgyűlése, ONG Fest, Politikai iskola. Ide kapcsolódnak a fiatalok munkaerőpiaci elhelyezkedésének esélyét javító események is: Állásbörze fiataloknak, internship programok, Start-Up HUB és Atelierul de Business.

Kapcsolódók

Kimaradt?