Megölte két gyermekét, mert nem tudott nekik enni adni

Beismerte tetteit egy Krassó-Szörény megyei férfi, aki megölte újszülött gyermekeit. A tettest 30 napra előzetes letartóztatásba helyezték. 

Laura Gabriela Iancu, a Krassó-Szörény megyei törvényszéki ügyészség főügyésze sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy a gyanú szerint a férfi 2002-ben újszülött kisfiát, majd 2015-ben újszülött kislányát ölte meg.A nyomozóhatóságok egy telefonon érkező feljelentés alapján találták meg a két újszülött csontjait egy szikla alatt, 200 méterre a férfi családjának házától, Somosréve (Kornyaréva, románul Cornereva) község Borugi nevű falujában.

A nyomozás során kiderült, hogy a csecsemőket rögtön születésük után ölték meg, anélkül, hogy anyakönyvezték volna őket a helyi polgármesteri hivatalban. Az apa együttműködött a hatóságokkal, megmutatta a helyet, ahova műanyag zacskóban, élve eltemette a felesége által világra hozott újszülötteket. A főügyész elmondta: tisztázniuk kell még, hogy az anya bűnrészességet vállalt-e a gyilkosságokban. A házaspárnak még öt gyermeke van. Az apa azt mondta a nyomozóknak: a szegénység vitte rá, hogy megölje a két újszülöttet. 

A helyszínre a Krassó-Szörény megyei gyermekvédelmi igazgatóság munkatársai is kiszálltak. A házaspár öt gyereke 13 és 19 év közötti, és valamennyien azt nyilatkozták, hogy nehéz életkörülményeik ellenére anyjukkal akarnak maradni. 

Kapcsolódók

Kimaradt?