FRISSÍTVE:Országos és nemzetközi körözést adtak ki Radu Mazăre nevére

FRISSÍTVE: Jóváhagyta a legfelsőbb bíróság az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) kérését, és távollétében előzetes letartóztatási parancsot adott ki Konstanca volt polgármestere, Radu Mazăre nevére, miután az megszegte a hatósági felügyelet feltételeit, és elutazott Madagaszkárra. FRISSÍTÉS: Országos és nemzetközi körözést adtak ki Radu Mazăre nevére.

A legfelsőbb bíróság elrendelte a hatósági felügyelet 30 napos előzetes letartóztatásra való módosítását. A döntés nem jogerős, Mazăre ügyvédei megfellebbezhetik azt.

A DNA igénylésének tárgyalása hozzávetőlegesen egy órán át tartott, majd 15 perc után a bírói testület kihirdette a döntést.

A vádhatóság ügyészei azzal érveltek kérésük mellett, hogy Madagaszkárra való távozásával Mazăre rosszhiszeműségről tett tanúbizonyságot, és "dacol a román igazságszolgáltatással". Ügyvédei ezzel szemben azt állították, hogy a volt konstancai polgármester azért hagyta el az országot, mert "igazságtalannak tart bizonyos ellene indított eljárásokat". 

A rendőrség december 30-án közölte, hogy az akkor hatósági felügyelet alatt álló Radu Mazăre nem jelent meg a jelenléti ív soron következő aláírására, majd később értesítette az illetékes rendőrtisztet, hogy Madagaszkár területén tartózkodik, ahol politikai menedékjogot kért. A volt konstancai elöljárót vesztegetés elfogadása, hivatali visszaélés és érdekellentét vádjával állították bíróság elé abban az ügyben, amelyben Eduard Martin volt képviselő és Gabriel Strutinsky üzletember is érintett. 

FRISSÍTÉS: Országos és nemzetközi körözést adtak ki Radu Mazăre, volt konstancai polgármester nevére, miután a legfelsőbb bíróság letartóztatási parancsa megérkezett az Országos Rendőr-főkapitányságra, állítják igazságügyi források.

Kapcsolódók

Kimaradt?