Részegen öt gyermeket gázolt el egy 16 éves fiú, egy lány meghalt

Három balesetet okozott péntek este a DN 17-es országúton Beszterce-Naszód megyében, Turjágón és Marosborgón egy 16 éves fiú. Összen hat gyalogost, öt gyermeket és egy felnőttet gázolt el apja kisteherautójával, egy 16 éves lány meghalt – számoltak be szombaton a helyi portálok.

A Beszterce-Naszód Megyei Rendőrség szóvivője, Crina Sîrb korábbi tájékoztatása szerint a kamasz nagy mennnyiségű alkoholt fogyasztott, majd este nyolc óra után a család kisteherautójának volánja mögé ült, és elgázolt összesen öt, 11 és 16 év közötti lányt és egy 35 éves felnőttet.

A sofőr előbb két gyermeket gázolt el az út szélén Turjágón, majd további két balesetet okozott Marosborgón: újabb három kiskorút, majd egy felnőtt gyalogost – egy 36 éves nőt – ütött el. A sérülteket a besztercei sürgősségi kórházban ápolják, akárcsak a vétkes gépkocsivezetőt, aki szintén megsérült a balesetsorozatban.

A bistriteanul.ro beszámolója szerint az egyik sérült – egy 16 éves lány – az éjszaka folyamán belehalt a sérüléseibe. Az áldozat többedmagával kántálni járt házról-házra Turjágón, és az út szélén haladt társával, amikor a kiskorú sofőr elütötte őket, majd továbbhajtott. A balesetet okozó fiú szülei értetlenül állnak a történtek előtt.

Cikkünk frissül

Kapcsolódók

Kimaradt?