banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Borzalmas műhiba történt a szülőszobában

A 30 éves Reina Natalia Valazquez 22 hetes terhes volt még csak, amikor beindult a szülés.

Mentő vitte a kórházba, ahol az orvosok úgy döntöttek, hogy a baba olyan kicsi, az anya pedig úgy ki van tágulva, hogy természetes úton is meg tud születni. Faros szülés volt, először a csecsemő teste jött ki, a feje viszont beakadt a méhnyakba.

A szülész azonnal hívott egy másik orvost, aki megpróbálta a begörcsölt méhnyakból egy manőverrel kiszabadítani a babát, ekkor viszont leszakadt a baba feje. Az orvosok ezután azt tervezték, hogy császármetszéssel kiszabadítják a fejet, de erre végül nem volt szükség, mert természetes módon kijött a placentával együtt.

A házaspár később egy fehér dobozban kapta meg a babája holttestét, amelyet egy taxival szállítottak haza – írta a Metro.

Az argentin ügyészség vizsgálatot indított a – mindössze 60 dekás – gyerek halálának ügyében. Boncolást is végrehajtottak a baba holttestén, hogy kiderítsék a halál pontos okát.

A kórház igazgatója azt mondta, hogy együttműködnek a hatóságokkal, de míg nem derül ki, hogy gondatlanságból halt meg a csecsemő, addig tovább dolgozhat az érintett orvos.

Reina Natalia Valazquez egy helyi lapnak azt mondta, hogy ő császármetszést szeretett volna, de azt mondták neki, hogy senki nem volt a környéken akkor, aki végre tudta volna hajtani. Szerinte az orvos túlságosan nyomta a hasát és húzni a babát pedig még nem is voltak szülési fájdalmai. A húzás, nyomás nagyon fájdalmas volt kérte az anya, hogy hagyják abba, de az orvos hajthatatlan volt. A baba pedig élt, amikor a kórházba értek, az ultrahangos vizsgálaton lehetett hallani a szívverését.

Kimaradt?