Karrierje csúcsán nyolc millió eurót keresett évente

Amikor Fatih Terim, a török Galatasaray labdarúgócsapatának vezetőedzője megtudta, hogy a klub korábbi kiváló játékosa, Emmanuel Eboué öngyilkosságot fontolgatott, felajánlotta neki, hogy legyen az isztambuliak U14-es keretének trénere.

Az elefántcsontparti jobbhátvéd a brit Mirror című lapnak adott interjúban úgy fogalmazott, mindenét elveszítette, amikor a felesége elvált tőle, és az öngyilkosság gondolata is komolyan megfordult a fejében. Elmondása szerint a bíróság az összes vagyontárgyát az asszonynak és három gyermeküknek ítélte, pedig amikor - évekkel ezelőtt - nyolcmillió eurót keresett, abból hétmilliót hazaküldött.

A CNN török kiadásának beszámolója szerint amikor Eboué korábbi edzője, Fatih Terim olvasta a cikket, azonnal felajánlotta a 34 éves játékosnak, hogy legyen a Galatasaray U14-es csapatának másodedzője. „Az öltözőben hallottuk, hogy mi történt vele. Mindent megteszünk, hogy segítsünk a barátomnak" - nyilatkozta a tapasztalt mester, aki éppen a múlt héten lett ismét az isztambuliak szakvezetője.

A felajánlásra reagálva Eboué elmondta, nagyon boldog lenne, ha visszatérhetne a Galatasarayhoz, és köszönetet mondott Fatih Terimnek, akit apjaként tisztel.

A török klubnál hagyomány, hogy segítenek korábbi játékosaiknak, így történt nemrégiben Hasan Sas és Necati Ates esetében is.

Eboué jelenleg a Türk Ocagi Limasszol igazolt futballistája, de rossz egészségi állapota miatt eltiltották az élsporttól. Korábban hét évet töltött az Arsenalban, amellyel 2006-ban Bajnokok Ligája-döntős volt.

Kimaradt?