Aron és Ian Dobre román anyanyelvű óvodás gyerekek. Kolozsváron élnek, és magyar óvodában tanulnak. Édesanyjuk, Lavinia Olău-Dobre pszichoterapeuta, édesapjuk, Marian Dobre festő, akik a sokakat meglepő döntésben semmi különlegeset nem látnak. A kincses városban nagyszámú magyar kisebbség él, ezért természetes, hogy a gyerekek elsajátítsák a magyar nyelvet – vallják. A szülőkkel a motivációjukról és a kisebbség–többség viszonyáról beszélgettünk.

Mielőtt Dobréék elköteleződtek volna a jelenlegi óvoda mellett (Trenulețul veseliei, Bóbita csoport), egy másik intézménnyel próbálkoztak, ahová a nagyobbik fiút, Iant iratták be. Azonban nem sikerült egymásra hangolódni, a gyermek rosszul érezte magát abban a környezetben, az első pár nap után már jelezte, hogy nem akar visszamenni. A szülők egy ideig erőltették, hátha hozzászokik, de körülbelül egy hónap múlva rájöttek, hogy hiába.

„Az intuíció nagyon fontos a szülő–gyermek kapcsolatban. Mindegy, hogy mit mond a környezeted, úgyis a szülő érzi azt, hogy a gyermek sírásáért érdemes-e aggódni vagy sem, és a Iané aggodalmat keltett bennünk” – beszélt a pszichoterapeuta anyuka az első óvodával kapcsolatos traumákról. A szülők szerint ennek a szorongásnak semmi köze nem volt ahhoz, hogy az ovi magyar nyelvű volt, egyszerűen a tanítási módszer hagyományosabb és rugalmatlanabb volt ahhoz képest, amire ők vágytak.

„Ovo” számára is kihívás volt

A barátaik figyelmükbe ajánlották Mátyás Noémi óvónőt, meggyőződésük volt, hogy számukra ő a megfelelő pedagógus. A szülőknek viszont túl friss volt a csalódás, vártak volna még egy évet, mielőtt új óvodát keresnek fel. „Nem hittem, hogy valaki meg tudja változtatni az akkori véleményemet, de felhívtam Noémit, és olyan emberi dolgokról beszélt…” – mesélte az anya. Egyből egymásra hangolódtak a pedagógussal, egyeztek az elképzeléseik. Végül mindkét fiút beiratták a Trenulețul veseliei óvoda magyar nyelvű Bóbita csoportjába – ekkor Aron két éves, Ian egy évvel idősebb volt.

„Ez »ovo« (így emlegetik az óvónőt – szerk.) számára is kihívás volt, még soha nem látott ilyet, hogy magyar óvodába iratnak két román gyermeket, akik egy mukkot sem tudnak magyarul, és akiknek ráadásul a szülei sem beszélik a nyelvet” – fogalmazott a brăilai születésű apa. A gyerekek könnyen megkedvelték Iant és Aront, a nagyobbikat például az 5–6 évesek fogadták be. „Ő hozzánk jön” – jelentették ki, mert nagyon elégedettek voltak azzal, ahogyan Ian egy legó játékban teljesített.

„Jó lenne, ha a multikulturalitásért tennénk is valamit”

Míg sokakat meglep a család döntése, Dobréék számára teljesen természetes, hogy gyerekeik magyar óvodába járnak. A lépés hátterében egyrészt az anya gyermekkori hiányossága áll – Nagyváradon, multikulturális környezetben, sok magyar mellett nőtt fel, magyar dadusa volt, magyarul nézett rajzfilmeket, mégsem sajátította el a nyelvet, pedig mindig vágyott rá. Szavakat ismer, van, amit megért, de nem tud folyékonyan beszélni. „Én abszolút pozitívan diszkriminálom a magyar közösséget. Az én korlátolt váradi élettapasztalatom alapján azt láttam, hogy a magyarok vagányabbak, lazábbak, ők a gyerekeiket mindig színesebben öltöztették, és barátságosabbak voltak az állatokkal” – fejtette ki Lavinia Olău-Dobre.

Másrészt az is fontos szempont volt, hogy Kolozsváron nagyszámú magyar kisebbség él. „Egy olyan környezetben élünk, ahol a magyar közösség jelen van. Nem tudjuk, hogy a gyerekek mihez kezdenek majd az életükkel, de ha Kolozsváron maradnak, nagyszerű, hogy tudjanak magyarul. A legjobb barátnőm, a keresztanyjuk, a szomszédaink is magyar ajkúak, gazdagabbak lesznek, ha ismerik a magyar nyelvet. Azt hangoztatjuk magunkról, hogy multikulturális város vagyunk, de nagyon jó lenne, ha ezért a gyakorlatban is tennénk valamit” – magyarázta az anya.

A nagyobbik ma már simán elbeszélget magyarul

Voltak olyan időszakok, amikor a szülők kételkedtek abban, hogy a fiúk meg fognak tanulni magyarul. „Úgy két év után gondoltam arra, hogy lehet, mégsem jön össze, lehet, nem is kéne már ezt tervezni” – mondta az apa. Féltek, hogy a gyerekek megszoknak egy olyan nyelvi regisztert, ami kimerül a gyermekdalok és a versek ismeretében. Nem sok bizakodásra adott okot az sem, hogy azt látták, a fiúk inkább azokkal a gyerekekkel barátkoznak, akik tudnak románul.

A szülők egy friss példával szemléltették, hogy a fiúk jelenleg hányadán állnak a magyar nyelvtudással. A Dobre testvérek nemrég készítettek egy rajzot az egyik kislánynak, és Aron segítséget kért a bátyjától, hogy másnap hogyan magyarázza el magyarul a kislánynak, hogy mi szerepel a képen. Ian szép részletesen körbeírta, majd meg is ismételte, hogy biztos legyen benne, a kicsi is megértette. „Ezt a szintet értük el, ami három év után szerintem óriási teljesítmény” – értékelt az apa. Ian egyébként a csoporttársai szüleivel is simán elbeszélget, a nagyszülőknek szinte könnybe lábad a szeme, amikor a kisfiú magyarul beszél, árulta még el az apa.  

Mindemellett pedig Ian és Aron jelenléte az ovis csoportban felerősítette annak az igényét, hogy a magyar gyerekek még jobban megtanuljanak románul, például felmerült, hogy a Dobre házaspár román órákat tartson. Marian Dobre elmesélte: előfordult, hogy ha megszólított egy gyermeket, három másodperc múlva gyorsan elszaladt előle, mert nem tudott románul válaszolni. "De szép lassan ennél már hosszabb beszélgetéseim vannak a gyerekekkel” – fogalmazott.

A magyar szülők cukorkákkal kértek elnézést

Egy kisebb incidens azonban történt a magyar gyerekek és a Dobre fiúk között, de ezt házon belül, békésen megoldották, még mielőtt bármi a szülők fülébe jutott volna. Az édesapa elmesélte, nem értette, hogy egy időben miért kaptak a gyerekek cukorkát az oviban. Kiderült, hogy valamelyik csöppség románokként utalt Ianra és Aronra, majd ez a hivatkozás szép lassan beépült a köztudatba.

Ezt előbb-utóbb megtudta az óvónő, aki bevezette azt a szabályt, hogy ezentúl csak a keresztnevükön szólíthatják egymást a gyerekek, és megkérte a szülőket is, hogy otthon se emlegessék őket románokként. Amikor a magyar szülők megtudták, mi történt, a béke jeléül cukorkákat küldtek Iannak és Aronnak. A Dobre házaspár ezt csak utólag tudta meg, amikor már lecsengett a történet. „Nagyon szépen megoldódott az egész” – magyarázta az apa.  

Lavinia Olău-Dobre példaértékű érzékenységgel viszonyul a kisebbség helyzetéhez. Egyebek mellett elmondta, hogy mindig kellemetlenül érzi magát akkor, amikor egy magyarul beszélő társaság miatta átvált románra. „Ha egy kisebbségben élsz, teljesen természetes, hogy a kultúrád és az anyanyelved megőrzésére, ápolására törekszel. Aggódom, hogy lassan elvész a magyarság. Sok a vegyes házasság, sok szülő román iskolába vagy egyetemre készíti a gyerekeit, mert azt gondolják, hogy így tudnak felzárkózni Kolozsváron a munkapiacra. Bár mindezt megértem, elszomorít” – vázolta fel gondolatait.

„A gyerekeknek nem fontos, hogy ki milyen nyelven beszél”

Marian Dobre egy óvodával kapcsolatos példát hozott fel, amikor a kisebbség–többség viszonyáról beszélgettünk. Több mint két év kitartó munka után az ovis szülők elérték, hogy hosszabbított programja legyen a Bóbita csoportnak, ezért ő maga is sokat dolgozott. Azóta Mátyás Noémi mellett Dezső Enikő óvónő is foglalkozik a csöppségekkel. Az örömhírt ünnepi keretek között jelentette be az intézmény igazgatója – beszédében megdícsérte a magyar szülőket, hogy milyen összetartóak, hogy mennyire tiszteli őket azért, hogy addig nem nyugszanak, ameddig el nem érik a céljukat, majd rögtön hozzátette, hogy sajnos a román a szülők nem ilyenek, velük nem lehet ilyen hatékonyan dolgozni. Ebben a pillanatban mindegyik szülő Ian és Aron édesapjára szegezte a tekintetét, ami többet ért minden szónál. „Ezek miatt a tekintetek miatt hiszem azt, hogy a dolgok elrendeződnek” – hangsúlyozta Marian Dobre.

„Nekem úgy tűnik, hogy ebben a korban a gyerekeknek nem fontos, hogy ki milyen nyelven beszél, remekül kijönnek egymással. Én azt látom, hogy mi, felnőttek tesszük ezt tönkre” – tette hozzá.

A szülők elmondták, hogy komolyan elgondolkodtak azon, hogy a magyar nyelvű oktatást az iskolában is folytassák, de senki nem támogatta az ötletet, még a magyar közösség sem. Mivel az oktatási rendszer alapvetően a teljesítményre hajt, a Dobre testvérek csak évek múlva tudnák hozni az elvárt szintet, ezért inkább azt javasolták nekik, hogy ahhoz, hogy ne szakadjon meg a gyerekek magyar nyelvvel való viszonya, irassák be őket különböző iskolán kívüli magyar nyelvű tevékenységekre.

Kérdésünkre azt is kifejtették, hogy magyar színházat, bábszínházat, zenét korábban is fogyasztottak. A Kolozsvári Magyar Napokon ha csak tudnak, részt vesznek, de a magyar néphagyományokkal, szokásokkal, ünnepekkel a gyerekeknek köszönhetően ismerkednek folyamatosan – például a Szent Márton-napi szokásokkal –, hiszen a Bóbita csoportban nagy hangsúlyt fektetnek erre, ami a szülők szerint fantasztikus.