Nem létező bűncselekmény miatt zsarolt egy háromszéki rendőr

Zsarolás miatt indítottak bűnvádi eljárást egy háromszéki település rendőrőrsének parancsnoka ellen.

A Kovászna megyei Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) közleménye szerint a rendőrtiszt ok nélkül összeállított egy nyomozati iratcsomót egy férfi ellen, akit azzal zsarolt, hogy ha fizet, akkor nem indítja el ellene az eljárást.

A vádhatóság szerint I.C.C rendőrtiszt egy közúti balesetet vizsgált, amely során egy személygépkocsi ütközött egy mezőgazdaságban használt traktorral. A balesetben nem történt személyi sérülés. Mivel törvény szerint a mezőgazdasági traktort nem kell beíratni forgalomba és a járműnek nem volt kötelező biztosítása sem, a balesetező felek megegyeztek abban, hogy békés úton, egymás között intézik a kártalanítást, erről az eljárásról értesítették a település rendőrét is.

A személygépkocsi sofőrje azonban másnap azzal kereste fel a rendőrt, hogy meggondolta magát és arra kérte, hogy segítsen a traktor vezetőjétől behajtani az összetört autója árát. Ekkor a rendőr összeállított egy bűnvádi iratcsomót, amelyben az szerepelt, hogy a traktor vezetője forgalomba be nem íratott járművel okozta a balesetet, holott tudta, hogy törvény szerint a mezőgazdasági célra használt traktort nem kell forgalomba íratni. A rendőrtiszt ugyanakkor felfüggesztette a traktorista hajtási jogosítványát is és szorgalmazta, hogy az érintett fizesse ki a kártalanítás összegét, azaz 3500 eurót és ez esetben leállítja a bűnvádi eljárást és visszaadja a hajtási jogosítványt is.

Ennek hatására a két balesetező fél a település rendőrének jelenlétében arról állapodott meg, hogy a traktor sofőrje fizet 2000 eurót. Amikor ez megtörtént a rendőrtiszt megszüntette az ellene indított eljárást. A korrupcióellenes igazgatóság azt állapította meg, hogy a rendőrtiszt tudatosan olyan ügyben indított eljárást, amely nem szerepel a büntető törvénykönyvben.  

Kimaradt?