Továbbra is vérre van szüksége a balesetben megsérült Hargita megyei kislánynak

Még mindig súlyos az állapota annak a gyergyószentmiklósi ötéves kislánynak, aki a hétvégén Brassó megyében történt, négy halálos áldozatot követelő autóbaleset egyik túlélője.

A kislányt – akinek a 34 éves édesapja és hároméves testvére életét veszítette a láncbalesetben – a brassói kórház gyermekosztályán ápolják. Mivel nagyon súlyos sérüléseket szerzett, több rendben is műteni kellett, az állapota még mindig válságos, az orvosoknak további operációkat kell végrehajtaniuk rajta – nyilatkozta a Maszolnak Tudor Dudilă, a Gyergyószentmiklósi Csendőrképző Központ szóvivője.

Azért tőle érdeklődtünk erről, mert az elhunyt édesapa a csendőrképző központban dolgozott, kollégái pedig felhívást tettek közzé, amelyben arra kérnek minden adakozókedvű embert, hogy menjen el vért adni, és ajánlja fel azt Miroslava Cionacă számára. A kislánynak egyébként BIII-as, RH-negatív vérre van szüksége, de vércsoporttól függetlenül bárki adakozhat.

„Még mindig válságos állapotban van a kislány, mivel további műtétek várnak rá, azok során pedig rengeteg vérre van szükség. Arra kérjük az embereket, hogy adjanak vért az ő nevére. Ezt az ország ötven váradó központjának bármelyikében megtehetik” – pontosított a csendőrképző központ szóvivője.

Mint ismeretes, a Szászhermány közelében történt láncbalesetben négyen haltak meg: a 34 éves Hargita megyei csendőr, a hátsó ülésen utazó 3 éves kislánya, egy brassói sofőr és 69 éves felesége. A Hargita megyei férfi felesége, egy 30 éves nő és a másik, 5 éves kislányuk, Miroslava súlyosan megsérült. A balesetben érintett harmadik autó vezetője, egy 25 éves kovásznai nő könnyebb sérüléseket szerzett.  

Kapcsolódók

Kimaradt?