Mutass jó példát: Ménessy Miklós a hatodik példakép

Szeptemberben négy megyében – Brassó, Szeben, Fehér és Hunyad –, összevonva zajlott a jelölés a Nőileg magazin Mutass jó példát! programjára. Összesen 28 személyt jelöltek.

A győztes Ménessy Miklós lelkipásztor lett, a brassói Reménység Háza alapítója és vezetője. A második díjat az ugyancsak brassói Szegedi Erika pszichológus, logopédus, fejlesztő pedagógus kapta, harmadik helyen pedig a szintén brassói Bálint Ferenc műsorszerkesztő, pedagógus végzett.

A három példaképpel a Nőileg magazinban, valamint a lap honlapján ismerkedhetnek majd meg az olvasók. Az alábbiakban a jelölők által elküldött jellemzéseket olvashatják.

Ménessy Miklós a brassói magyar közösség mozgatórugója. Az általa és felesége, Ménessy Csilla, valamint munkatársaik által működtetett Reménység Háza túlzás nélkül a brassói magyar közösség fennmaradását segíti elő. Elsősorban a vasárnapi istentiszteletek helyszíne, emellett magyar házként, kiállítótérként, konferenciaközpontként, hotelként és a mindenkori magyar rendezvények helyszíneként működik. Miklós összetart egy kicsiny közösséget, amely attól erős és erősödik, hogy van, hol erősödjön. Az igehirdetés Miklós hivatása, de önmagában ez nem lenne kiemelkedő, ha kimerülne abban, hogy vasárnaponként találkozik ez a közösség, és meghallgatja Isten igéjét. Igehirdetése attól lesz hiteles, hogy áttöri a templom falait, és mintegy védőhálóként fogja össze híveit, nemcsak vasárnap délelőtt, hanem a hét, akár az év minden napján. Emellett Ménessy Miklós nyitott, világi, humoros személyiség, aki minden korosztállyal könnyedén megtalálja a közös hangot. Egy elismert személyiség közösségében, és ez az elismerés túlmutat a gyülekezeten meg a híveken, őt az is ismeri, aki nem református, aki nem jár templomba, aki nem brassói.

Szegedi Erika az a pszichológus, aki nem azért választotta ezt a szakmát, hogy önmagát gyógyítsa, hanem azért, hogy hivatásával sokak segítségére legyen. Brassóban él, a négyfalusi Zajzoni Rab István Középiskola iskolapszichológusa. A gyerekek két kézzel jelentkezve esnek ki a padból akkor is, amikor tornaóráról akarja elvinni őket, nem csak akkor, amikor a matekozásból vagy a románozásból „menti ki” őket. Gyerekbarát módszereivel a legrejtettebb titkukat is elmondják neki a fiatalok, amivel ő soha nem él vissza, a szülőkkel való kommunikációjában mindig a gyerek érdekeit helyezi előtérbe. A szülők számára tematikus találkozókat szervez, amelyeken nem akarja megmondani a tutit, hanem lehetőséget teremt arra, hogy a szülők a tapasztalatcsere révén tanuljanak, és persze ő is elmondja olvasmányélményeit és pedagógusi, pszichológusi gyakorlata során megfogalmazódott meglátásait.

Iskolai elfoglaltságai mellett magánúton logopédusként is tevékenykedik, szép eredményeket ér el a beszédhibás gyerekekkel. Szakértelméről, kedves személyiségéről, szorgalmáról, odaadó munkavégzéséről mi sem árulkodik jobban, mint az, hogy nemcsak Brassó megyéből, hanem Sepsiszentgyörgyről, sőt Bukarestből is hetente járnak hozzá gyerekek. Mindemellett önkéntesen vezet foglalkozást a Brassó Belvárosi Református Egyházközség által működtetett Diakóniai Központnál a fogyatékkal élő gyerekek számára. Továbbá a Brassói Újvárosi Református Egyházközségnél önkéntesen vezeti a vasárnapi iskolát, így szeretteti meg gyerekek tízeivel a templomba járást. A maximális szakértelemmel és alázattal végzett szakmai tevékenységéhez nyitott, lelkes, kedves személyiség és színes egyéniség társul. Mindemellett magánemberként is példaértékű az életvitele, a pozitív életszemléletről nemcsak hivatali kötelességből beszél, ugyanis több vetéléséről nyíltan beszél, őszintén vállalja könnyeit, csalódottságát, de egy pillanatig sem veszíti el a reményt és a hitét. Az ő hitelessége minden cselekedetében, mosolyában és szavában tükröződik.

Informatikatanári tevékenysége mellett 1990 óta vezeti az Áprily Lajos Főgimnázium diákszínjátszó-csoportját, a Grimaszt, számos országos és határon túli diákszínjátszó-fesztivál nyertesét. A csoport heti rendszerességgel tart próbákat, Bálint Ferenc a saját idejét, erőforrásait áldozza fel a működéséért. Emellett a Brassói Magyar Adás főszerkesztője, operatőre, a kilencvenes évek eleje óta minden szombatra minőségi, kulturális és társadalmi érdekeltségű műsorokat kínál a brassói magyar ajkú nézők számára. Ezt a munkát is önkéntesen végzi. Szintén a kilencvenes évek eleje óta a budapesti Berzsenyi Dániel Gimnázium tanáraival együttműködve évi rendszerességgel megszervezi a székelyzsombori diáktábort, amelynek a diákok közötti kapcsolatteremtés, a falusi emberek segítése mellett fő célja egy 1700-as évekbeli régi parasztház felújítása és falumúzeummá történő alakítása.

Kapcsolódók

Kimaradt?