Újabb négy évre kapott bizalmat Pataki Csaba

Pataki Csaba újabb négy évre kapott bizalmat kedden délután az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének elnöke.

A megyei küldöttgyűlésen minden RMDSZ tagszervezet küldöttei képviseltették magukat kiegészülve a tisztségben lévő politikusokkal, a nőszervezet és az megyei ifjúsági tanács küldötteivel.

„2018 nehéz év lesz. Veszély és egyben lehetőség is arra, hogy újabb érveket sorakoztassunk fel, új célokat fogalmazzunk meg, további partnereket keressünk, és új alapokra helyezzük a párbeszédet a többségi nemzettel. El kell mondanunk, hogy mi, magyarok hogyan járultunk hozzá az elmúlt száz évben Románia fejlődéséhez, el kell magyaráznunk, hogy kik vagyunk, merre tartunk, melyek az értékeink. Nem szabad félnünk, bezárkóznunk!” – hangsúlyozta Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök a küldöttgyűlésen Románia centenáriuma kapcsán. Úgy fogalmazott, a jövő évben nem lesz energia és idő mással foglalkozni, minden erőforrásukat a közösség felé kell fordítsák. Az RMDSZ-nek a centenárium évében az értékalkotás és az értékalkotók bemutatása lesz az egyik célja, tudományos konferenciákkal, kiadványokkal, filmekkel készülnek, ugyanakkor fel kívánják hívni a diplomáciai közösség, az európai és amerikai döntéshozók, a külföldi sajtó figyelmét a megoldásra váró kisebbségi kérdésekre, a folyamatos jogtiprásokra és ellensúlyozniuk kell a Szövetséget hiteltelenítő nemzetközi kampányt.

Az ügyvezető elnök elmondta, a Szatmár megyei szervezet az egyik legeredményesebb az országban, de ezt tovább kell erősíteni gyorsabb döntéshozatallal, hatékonyabb belső és külső kommunikációval, valamint hatékony csapatmunkával.

Pataki Csaba elnöki beszámolója idejére ülésvezetőnek maga helyett Kereskényi Gábort bízta meg, aki mielőtt a testülettel elfogadtatta volna a beszámolót elmondta: „ha nem mennek jól a dolgok a szervezetben, azért nemcsak a megyei elnök vagy az ügyvezető elnök a felelős, hanem mi, mindannyian, akik ebben a teremben vagyunk: küldöttek, helyi elnökök, önkormányzati és parlamenti képviselők. A magam részéről teljes támogatásomról biztosítom Pataki Csabát most és a következő mandátuma alatt is”, majd hozzátette, nehéz idők jönnek, amikor a magyarellenes hangulatkeltés nem fog megszűnni 2018 végén, ez 2020 végéig ki fog tartani, beleértve a helyhatósági és a parlamenti választásokat is. Szerinte ezért még inkább szükség van az összefogásra, mert csak egymásra és a Szatmár megyei magyar közösségre számíthatnak.

Beszámolót tartottak még: Erdei D. István parlamenti képviselő, Magyar Lóránd parlamenti képviselő, Turos Lóránd szenátor, Kovács Máté, Muzsnay Árpád és Bartos Bertalan.

A megyei elnöki tisztségre Pataki Csaba adta le a jelölési dossziéját. A küldöttgyűlés utolsó, de legfontosabb momentuma az ő elnöki személyéről való szavazás volt. A szavazatszámláló bizottság összesítése alapján 277 érvényes szavazatból 264-en szavaztak arra, hogy Pataki Csaba folytassa elnökként a megkezdett munkáját.

„Nagy felelősség ezt a közösséget képviselni nap mint nap, de megéri, még akkor is, ha áldozatokkal jár. Az hogy ma itt ennyi küldött megjelent, azt bizonyítja, hogy összetartunk és nagyon sok embert érdekel a Szövetség sorsa. Érezvén ezt az erőt, újult lendülettel, a lécet még magasabbra téve folytatom azt a csapatmunkát, amit eddig is végeztem. A mai eredmény egy csapat és egy értékrend győzelme volt” – zárta megválasztását követően a gyűlést Pataki Csaba.

 

Kimaradt?