Keresik az egyensúlyt költségek és bevételek között Csíkszeredában

Az év utolsó előtti rendes tanácsülését tartotta meg Csíkszereda önkormányzata pénteken, amelyen az aktuális napirendi pontokhoz kapcsolódóan több érzékeny téma is előkerült. Az új adóreformnak köszönhetően, az előzetes bejelentésekkel ellentétben, nem kell a csíkszeredaiaknak jelentős adóemelésre számítaniuk.

A napirendhez kapcsolódó és azon kívüli felszólalásokban elsőként merült fel a közvéleményt hetek óta foglalkoztató kulturális intézmények átszervezésének az ügye. Tőke Ervin tanácsos a Csíki Székely Múzeum azon kérését továbbította, hogy a kulturális intézmény idei költségvetéséből megmaradt összegeket, amelyet év végén visszautalnak a városnak, jövőben újra igényelnék. Ennek oka az, hogy az évek óta tervezett várostörténeti kiállítás végre elkészüljön. Füleki Zoltán alpolgármester erre azt válaszolta, hogy a városnak visszautalt összegeket csak beruházásokra fordíthatja a város, tehát nincs lehetőség a kérés teljesítésére.

A színházi alkalmazottak elbocsátásával kapcsolatban a városvezetés értetlenül áll az előtt, hogy a helyi sajtóban olyan hírek láttak napvilágot, miszerint a Csíki Játékszín egyes alkalmazottai elbocsátásuk után önkéntes alapon, ingyen dolgoznak a színháznál. Mint mondták, a kulturális intézménynek lehetősége van arra, hogy bedolgozói szerződéssel alkalmazza a súgót és a kellékest, ráadásul utóbbi nem ingyen, hanem szerzői jogdíjas szerződéssel bedolgozik színészként is. Ugyanakkor a harmadik „kiesett” dolgozó nem elbocsátás miatt vált meg a színháztól, hanem azért, mert más munkát vállal magánéleti okokból kifolyólag.

Ráduly Róbert Kálmán polgármester megerősítette, hogy kitart azon elképzelése mellett, hogy a színi társulatot és Hargita táncegyüttest intézményesen összevonják, ez viszont valóban azt jelenti, hogy a háttérszemélyzet néhány tagjától megválna a város.

Csak a személyautó-tulajdonosok fizetnek többet

A polgármester az új adóreform-csomag elfogadása idején már ismertette azt a problémát, miszerint a város bevételkiesése jelentősebb problémát generál, mint ami "csak" a kulturális intézmények átszervezését indokolta.

A mostani számítások szerint a megyeszékhely 2018-ban mintegy 15,9 millió lejjel kisebb bevételre számíthat, mint idén. Ennek oka a személyi jövedelemadó 16-ról 10 százalékra való csökkentése. A polgármester korábban azt mondta, hogy a városlakók feltehetően adóemelésre számíthatnak.

A jövőben várható költségek kiszámítására válságbizottságot is létrehoztak a városháza gazdasági igazgatója, az adóosztály munkatársai és a tanács gazdasági bizottságának elnöke részvételével. A munkacsoport arra jutott, hogy nem adóemeléssel pótolják majd a költségvetési hiányt. Itt főként a jogi személyekre gondoltak, hiszen a személyijövedelem-adózás változása őket is érinti, és nem akarnak hozzájárulni ahhoz, hogy a magánszektorban a városi adóemelések miatt történjenek elbocsátások.

A következő évben a személygépkocsi-tulajdonosoknak kell 16,6 százalékkal nagyobb adót fizetniük a városnak, ez a döntés a haszongépjárművekre nem vonatkozik. A határozat azért született meg, mert a kormány megszüntette a területadókkal kapcsolatos azon kitételt, miszerint egy hektár külterületen 40 ár után belteleknek megfelelő összeget kellett adózni. Mivel ez a bevétel kiesik a város kasszájából, a hiányt a személyautók utáni adó növelésével pótolják.   

Kapcsolódók

Kimaradt?