FRISSÍTÉS: Vizsgálatot indítottak a tévedésből szabadon bocsátott elítéltek ügyében
FRISSÍTVE: Belső vizsgálatot indított a giurgiui börtön a tévedésből szabadon bocsátott elítéltek ügyében, hogy kiderítsék a három elítélt szabadon bocsátásának okait és körülményeit, nyilatkozta hétfőn az Agerpres hírügynökségnek Marius Lucian Fulga börtönigazgató. FRISSÍTÉS: Elfogták a harmadik elítéltet is.
A börtön igazgatója szerint a büntetés-végrehajtási jogorvoslat törvénye alapján első körben 80 fogvatartottat engedtek szabadon. A rabok számára nem volt biztosítva a 4,01 négyzetméteres terület, amennyit a törvény előír, azonban a három elítélt esetében a számítások tévesnek bizonyultak, így belső vizsgálatot indítottak, hogy kiderítsék a tévedés okát és körülményeit - mondta Marius Lucian Fulga.
A tévedésből szabadon bocsátott elítéltek közül kettőt visszavittek a börtönbe, a harmadikat - egy Vaslui megyei férfit - azonban nem találják a hatóságok, tette hozzá a börtönigazgató. Az ügyben vizsgálatot indított a giurgiui bírósági ügyészség is szolgálati hanyagság miatt.
"Hibák is becsúsznak a rendszerbe. Most a giurgiui eset került nyilvánosságra, de meg vagyok győződve, hogy ezen a három elítélten kívül még vannak olyanok, akiket idő előtt bocsátottunk szabadon. A giurgiui börtönben egy egész épületszárnyat rosszul soroltak be, a nyilvántartásban úgy szerepel, mint ahol nem megfelelőek a körülmények, miközben nemrég felújították" – fogalmazott Sorin Dumitraşcu, az országos börtönigazgatóság alkalmazottait tömörítő szakszervezet elnöke korábban.
FRISSÍTÉS: "Hétfőn este megtalálták a harmadik elítéltet is azok közül, akiket tévedésből engedtek ki Giurgiu börtönéből. Nem tartózkodott lakhelyén, Vasluiban, így a bukaresti rendőrök beavatkozására volt szükség a megtalálásához. Rögtön átadták a giurgiui börtönnek, ahol az előírásoknak megfelelően ismét zárkába helyezték. Az elítéltnek öt év és tíz hónap börtönbüntetést kell letöltenie rablás miatt, ebből le kell vonni a már letöltött napokat' - magyarázta Marius Lucian Fulga. Az igazgató azt is elmondta, hogy az általa vezetett intézményben továbbra is zajlik a kivizsgálás annak tisztázására, miként történhetett meg, hogy három foglyot tévedésből szabadon engedtek.