Kelemen Hunor: Gyurcsány jöjjön Erdélybe, beszéljen a magyarokkal

Minden törvényes feltételnek megfelel az az eljárás, amellyel az RMDSZ a magyarországi választási regisztráció ügyében eljár – mondta el a Magyar Időknek a szövetség elnöke. Kelemen Hunor ezzel a Demokratikus Koalíció erre irányuló vádjait utasította vissza. A politikus azt kéri Gyurcsány Ferenctől, hogy legalább az erdélyi magyar embereket tisztelje.

„Nagy tanulsággal szolgálna, ha Gyurcsány Ferenc ellátogatna Erdélybe, és szóba állna a magyar emberekkel, így valószínűleg több tisztelet ébredne benne” – hangsúlyozta Kelemen Hunor a napilapnak. Válasza reakció a DK vádaskodásaira, illetve arra, hogy az ellenzéki párt elnöke el akarja venni a határon túli magyaroktól a szavazati jogot.

Gyurcsány Ferenc pártja szerint súlyos visszaélésekre, választási csalásra ad alkalmat, hogy Erdélyben az RMDSZ gyűjti a magyarországi országgyűlési választásra regisztrálók adatait.

Az RMDSZ szerint a DK az Átlátszó Erdély portál cikkeire alapozta a vádjait. Az írás arról szólt, hogy a romániai magyarok pártja és az Eurotrans Alapítvány közös íven gyűjti a támogató aláírásokat a Minority SafePack európai polgári kezdeményezéshez és a magyarországi választási regisztrációhoz, amiket aztán az iroda munkatársai vezetnek be a két online adatbázisba.

Kapcsolódók

Kimaradt?