Elhízik a lakosság – miközben egymillió személy naponta egyszer eszik

Miközben Romániában egymillió személy naponta csak egyszer eszik, fokozatosan elhízik az ország lakosságának többi része – derül ki egy jelentésből.

A közvélemény-kutatással is foglalkozó Omnibus ügynökség legfrissebb felmérése szerint  Románia lakosságának több mint 55 százaléka túlsúlyos. Jóllehet a legtöbben azt állítják, hogy egészségesen táplálkoznak, étrendjük tulajdonképpen az elhízásnak kedvez.

A jelenség egyre fokozottabb mértékben érinti a gyermekeket is. Az utóbbi negyven évben tízszeresen nőtt meg az elhízottnak mondható gyermekek száma.

Van aki hatszor, van aki egyszer étkezik naponta

Az országban mindössze 400 ezer személy étkezik naponta hat alkalommal. A romániaiak legnagyobb része rendszerint kihagyja a reggelit, ebédre éppen csak bekap valamit, este viszont jól belakmározik, így fő étkezésük az esti órákra, a lefekvést megelőző időszakra tolódik át. A felmérés alapjául szolgáló mintacsoport tagjainak kilencven százaléka állította: délután hat óra után jut csak hozzá, hogy rendesen egyék.

A romániai lakosság napi étrendjén a hús, a kenyér, a zöldségfélék és a gyümölcsök szerepelnek. A megkérdezettek negyven százaléka naponta fogyaszt édességeket és péksüteményeket is, tizenkét százalék pedig legalább heti egy alkalommal a gyorséttermekben étkezik.

Cukorbaj, magas vérnyomás, ízületi fájdalom…

A helytelen táplálkozás mellett főszerepet játszik a túlsúlyosságban a fizikai mozgás hiánya. A mintacsoport tagjainak harmincnyolc százaléka állította, hogy semmiféle sportot nem űz, de huszonkét százaléka is hetenként csak egyszer folytat sporttevékenységet.

Az elhízást az ország lakosságának túlnyomó része nem tekinti különösebb problémának. A túlsúlyosak több mint egyharmada, közel 37 százaléka úgy véli, csak néhány kilónyi súlyfölösleg van rajta, és mindössze nyolc százaléka ismeri el, hogy testsúlya komoly gondokat okoz neki. A Ponderas Academic Hospital szakemberei szerint azonban a testtömeg-index alapján a romániai lakosság több mint húsz százaléka tekinthető túlsúlyosnak.

Az elhízás betegségek egész sorát vonja maga után, a cukorbajtól kezdve a magas vérnyomáson át egészen az elviselhetetlen ízületi fájdalmakig. A mintacsoport tagjainak tizenhárom százaléka szenvedett kettes típusú cukorbetegségben, húsz százaléka pedig azt állította, hogy családtagjai között akad cukorbajban szenvedő személy.

A kilóitól megszabadulni igyekvők legnagyobb része elismeri: tudatában van annak, hogy az elhízás súlyosan károsítja az egészséget, veszélyezteti magát az életet, ezért fogyni szeretne. Konkrét okként a mozgékonyság visszanyerését, az önbecsülést valamint a „társult betegségektől” való megszabadulást jelöli meg. 

Kapcsolódók

Kimaradt?