Ismeretlen okokból eltűnt az egyik magyar helységnévtábla Pécskán

A pécskai Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület elnöke, Nagy István egykori pécskai alpolgármester jelezte a hétvégén a Facebook-oldalán, hogy az Arad megyei kisváros Nagylak felőli bejáratánál, a 7. számú országúton eltűnt a település magyar nyelvű helységnévtáblája.

Erre reagálva a helyi RMDSZ-szervezet először a pécskai városházához fordult felvilágosításért, de senki nem tudta megmondani, hogy ki és miért szerelte le a táblát. Ez tulajdonképpen érthető is, hiszen a szóban forgó útszakasz nem a hivatal kezelésében van.

„Ezek után megkerestük az illetékest, az Országos Útügyi Igazgatóság temesvári regionális igazgatóját, aki – úgy tűnt – jóindulatúan viszonyul az ügyhöz. Elsőre kiderült, hogy semmit sem tud a történtekről, de nem tartja lehetetlennek, hogy a cége vette le a táblákat valamilyen okból, ezért pár nap haladékot kért, hogy utána nézzen a dolognak. Várjuk a válaszát” – zárult az RMDSZ közleménye.

Bölöni György Arad megyei tanácsos, a pécskai RMDSZ-szervezet elnöke szerint az útügyi igazgató egyetértett az érdekvédelmi szervezettel abban, hogy – függetlenül attól, hogy ki és milyen okból vette le – a tábláknak a lehető legrövidebb időn belül újra ott kell állniuk Pécska határában.

A 2011-es népszámlálás adatai szerint Pécska lakossága (a közigazgatásilag hozzá tartozó Óbodroggal, Tornyával és Szederháttal együtt) összesen 11 886 fő, ebből 3 325-en magyarok, ami az összlakosság 27,97 százalékát jelenti. A város többi kijáratánál fennmaradt a magyar nyelvű helységnévtábla.

Kapcsolódók

Kimaradt?