CSM: Az alkotmánybíróság elnöke megsértette az igazságszolgáltatás függetlenségét

A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) kedden megállapította, hogy Valer Dorneanu alkotmánybírósági elnök megsértette az igazságszolgáltatás függetlenségét, amikor egy interjúban olyan kijelentéseket tett, amelyekkel azt próbálta sugallni, hogy bizonyos bírói ítéletek politikai befolyás alatt születnek - tájékoztat közleményében a CSM.

A taláros testület elnöke a B1 Televíziónak adott interjúban úgy fogalmazott, „nem akarom megszámlálni, hány esetben érezni a politikai befolyást a bíróságok által hozott ítéleteken, és hány esetben a mi ítéleteinken”.

A CSM keddi közleménye értelmében e kijelentés sérti az igazságszolgáltatás függetlenségét, aláássa annak tekintélyét és hitelességét.

A CSM ugyanakkor felkéri az állami intézmények képviselőit, nyilatkozataikban kiegyensúlyozottságról, visszafogottságról és az alkotmányos elvek és értékek iránti tiszteletről tegyenek tanúbizonyságot, illetve kerüljék az olyan véleménynyilvánítást, amely megingathatja az állampolgároknak az igazságszolgáltatásba vetett bizalmát.

A testület ugyanakkor elutasította azt a javaslatot, amely indítványozta, hogy kérjék az Igazságszolgáltatási Felügyelettől, indítson vizsgálatot Dorneanu nyilatkozata ügyében.

Kapcsolódók

Kimaradt?