A PSD nem támogatja a március 15-ét hivatalos ünnepé nyilvánító tervezetet

A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke szerint bölcs döntés volt visszautalni a szakbizottsághoz az RMDSZ törvénytervezetét, amely a romániai magyar közösség hivatalos ünnepévé nyilvánítaná március 15-ét. Liviu Dragnea azt mondta, a PSD a jelenlegi formában nem támogatja a kezdeményezést.

"Bölcs döntés volt részükről visszaküldeni a törvényjavaslatot a szakbizottsághoz. Nem tudom, hogyan lehetne, de ha megtalálják a módját a javaslat módosításának, ha találnak egy más megoldást, rendben van, jelenlegi formájában azonban sem mi nem szavazzuk meg a tervezetet, sem mások" - fogalmazott Dragnea.

Mint ismert, a tervezet a szenátus hétfői ülésének napirendjén szerepelt. Az RMDSZ javaslatára azonban nem szavaztak róla, hanem visszautalták a szakbizottságokhoz, miután világossá vált, hogy a plénum el fogja utasítani. Cseke Attila frakcióvezető azért kért a jogszabály szakbizottsági vitájára még két-három hetes haladékot, hogy legyen alkalma meggyőzni a kormánypártokat: semmi olyat nem kérnek, ami a román többséget sértené.

A politikus hétfő este az MTI-nek elmondta, a PSD azt ígérte az RMDSZ-nek, hogy a szenátusban szakmai vita nyomán alakítja ki álláspontját a kisebbségek közigazgatási anyanyelvhasználatát bővítő törvénytervezetről, és nem sepri azt le vita nélkül az asztalról. Érdekesség, hogy a Grindeanu-kormány bukása előtt egy nappal a kormánypártok a szakbizottságban gond nélkül támogatták jelenlegi formájában a tervezetet.

Kapcsolódók

Kimaradt?