Az olténiai csoda: villanypózna a körforgalomban

Az olténiai város, Caracal egyik kijáratánál váratlan akadállyal szembesülnek az elhaladó autósok: egy villanypózna nő ki a körfogalomból.

A sofőrök már több hete kerülgetik a póznát, de állítólag nem bosszankodnak, csak mosolyognak rajta. A közúti infrastruktúráért felelős társaság (CNAIR) szóvivője, Alin Şerbănescu a Digi24-nek elmondta, a villanyoszlop ével óta ott áll, a körforgalom épült utólag. Közlése szerint már az építkezés elkezdése előtt kérték az áramszolgáltatótól az elköltöztetését, de ez még mindig nem történt meg.

A körforgalom Caracal 2010 óta épülő körgyűrűjén található. A tíz kilométeres út teljes átadását a forgalomnak – többszöri halasztás után – december végére tervezik.

 

Kimaradt?