Még mindig keresik a Dunába zuhant autó utasait

Újrakezdték vasárnap a Krassó-Szörény megyei Lászlóvára község térségében Dunába zuhant autó utasainak keresését. A keresést nehezíti, hogy sok a szikla a környéken, és erősek az áramlatok. 

A megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtószóvivője, Elena Tarla szerint a Mehedinţi és Arad megyei búvárok újrakezdték a keresést, miután szombat este abba kellett hagyniuk azt, mivel nagyon hideg volt a víz és gyenge a látótávolság. Fotó: evz.ro

A Dunába esett autóban öten utaztak: a jármű vezetője, egy 48 éves férfi, egy 40 éves nő, valamint utóbbi kettő gyermekei, egy 22 éves fiatalember és egy 2 és fél éves kislány. A család Szikesfalun élt, és megkértek egy sofőrt, hogy vigye el őket egy másik településre.

Mint kiderült, az autó vezetője egy berszászkai 45 éves férfi, aki mindössze hét hónapja szerezte meg a jogosítványát. A söfőr szombaton elveszítette uralmát a jármű fölött, az lesodródott az útról és a Dunába zuhant. A gépkocsi vezetőjének sikerült a partra jutnia, kórházba szállították, egészségi állapota jó. 

Kapcsolódók

Kimaradt?