Vélhetőleg tavasszal elkezdik a válaszúti Bánffy-kastély felújítását

Akár már 2018 tavaszán nekiláthatnak a válaszúti Bánffy-kastély felújítási munkálatainak. A közel 20 millió lej értékű projekt támogatási szerződését szerdán írták alá a Kolozs Megyei Tanács és az Észak-Nyugati Regionális Fejlesztési Ügynökség képviselői – áll az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének közleményében.Fotó: kastelyerdelyben.ro

„Nagyon örülünk ennek a hírnek, hiszen már régóta keressük a felújítás lehetséges módozatait. A Bánffy-kastély felújításával egy újabb közösségi teret adunk át a megye lakóinak, hisz az Európai Uniós finanszírozási szerződésben feltételként szerepel az, hogy a felújítást követően öt évig kulturális célokra kell felhasználni az épületet” – idézi Balla Ferenc megyei tanácsos nyilatkozatát a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közlemény.

A megyei tanácsos hozzátette: a bonchidai kastéllyal összekötve egy Romániában egyedi kulturális teret alakítanának ki, kihasználnák, hogy a két műemlék egymáshoz ilyen közel helyezkedik el. „És nem utolsó sorban örvendünk, hogy megmarad ez a nagyon értékes történelmi emlékmű” – összegzett Balla Ferenc.

A szerdán aláírt szerződés értelmében a következő lépés az engedélyek beszerzése és a felújítási dokumentáció összeállítása, amely után kiírhatják a közbeszerzést a kastély rehabilitálására. Vélhetőleg 2018 tavaszán kezdik el a felújítási munkálatoknak. A projekt további felügyeletét Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács RMDSZ-es alelnöke kérte.

Kapcsolódók

Kimaradt?