Ezer bíró és ügyész kéri az igazságügyi reform tervezetének visszahívását

Az ország ezer bírája és ügyésze írta eddig alá azt a beadványt, amelyben az igazságügyi törvényeket módosító tervezet visszavonását kérik Mihai Tudose kormányfőtől, illetve Tudorel Toader igazságügyi minisztertől.

A Romániai Bírák Fóruma által megfogalmazott dokumentumot hétfőig 700-an látták el kézjegyükkel, kedd reggelre ezerre nőtt az aláírók száma. A beadvány szerint a bírák és ügyészek azt kifogásolják, hogy az igazságügyi törvényeket módosító tervezetet a szakmai szervezetekkel és a civil társadalom képviselőivel való előzetes egyeztetés, illetve bármiféle hatástanulmány készítése nélkül terjesztette elő a szakminiszter.

A beadvány emlékeztet, hogy a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) szeptember 28-án kedvezőtlenül véleményezte a tervezetet, miután a bírák és ügyészek szakmai szervezetei szavazással elutasították a javasolt módosítások jelentős részét. Ezek ugyanis azáltal, hogy politikai ellenőrzés alá vonnák az igazságszolgáltatást, és "megengedhetetlen mértékben szélesítenék a szakminiszter hatáskörét", visszavetnék Romániát az 1989 előtti időkbe - áll a szövegben, amely arra is rámutat, hogy bár a CSM véleményezése csak konzultatív jellegű, nem lehet teljesen figyelmen kívül hagyni azt.

A dokumentum aláírói követelik a kormánytól, vonja vissza a tervezetet, az igazságügyi minisztertől pedig kérik, kezdeményezzen párbeszédet a CSM-vel, illetve a bírák és ügyészek szakmai szervezeteivel a törvényi keret megfelelő módosítása érdekében.

Kapcsolódók

Kimaradt?