Adrian Năstase, a példás "politikai fogoly"

Várhatóan még csak néhány napig, a szabadlábra helyezési kérelmében hozott jogerős ítéletig kell börtönben maradnia Adrian Năstasénak, akinek büntetése két évre, pontosabban 730 napra szólt. A vádpont szerint a volt miniszterelnök közpénzeket nyúlt le saját választási céljaira. A román törvények értelmében azonban a 60. életévét betöltött elítélt büntetését harmadolják, így a politikusnak voltaképpen csak 244 napot kellett volna a börtönben töltenie.

Az idő előtti kiszabadulását a jilavai bizottság idén január 4-én javasolta, megállapítva: Adrian Năstase a börtönben példamutatóan viselkedett, részt vett az elítéltek magatartásának pozitív befolyásolását célzó akciókban, tudományos munkásságot fejtett ki, szemináriumokon, előadásokon vett részt. Az egykori kormányfő végül is mindössze 193 napot töltött rács mögött; az előzetes kiszabadulásához szükséges többi nap úgy jött össze, hogy tudományos munkásságáért elengedtek neki 45 napot, a két évből pedig levonták az öngyilkossága miatt a börtönkórházban töltött hat napot.

Edzőtábor

„Tudományos munkássága", blogbejegyzései, a Jurnalul naţional című lapnak írt heti kommentárjai miatt Adrian Năstase számára nem tűntek unalmasnak a börtönben töltött hónapok – mi több, ő maga mondta: úgy érzi magát, mintha edzőtáborban lenne.feb13foto-1-Nasti

Büntetése első részét a rahovai börtönben töltötte, ahol, a börtönprogram szerint reggel 6 órakor kellett kelnie, 6.15 és 6.45 között az ebédlőteremben reggelizett. Az ebédet 12.30 és 14.00 óra között osztották, majd a séta és a felfrissülés programja következett. A sétálóhely tíz méter hosszú, fehér rácsokkal szegélyezett folyosó volt, egyetlen fapaddal. A vacsorát 17.30 és 18.00 óra között tálalták, majd orvosi vizsgálat következett, és a 22.00 órás villanyoltásig az elítéltek „szabadfoglalkozása" következett.

Adrian Năstase havonta három látogatót fogadhatott a család részéről és ugyancsak három legfeljebb öt kilós csomagot kaphatott – amibe az ásványvizet nem számították bele.

Börtönkórházi luxus

A rahovai börtönkórház körülményei valóságos luxusnak számítottak. A börtönnel szemben levő kórház valamennyi elítélt álma, még a műtétet is vállalnák, hogy odakerülhessenek. Az öngyilkossági kísérletet elkövető politikusnak a Floreasca baleseti kórházzal szemben itt voltaképpen csak annyi hátránya volt, hogy nem egyedül, hanem másodmagával feküdt egy szobában. Illetve volt még egy különbség: az ajtó, amelyet csak az őr nyithatott ki.ffeb13oto-2-jilava-szupermarket

A börtönkórházban viszont hűvös volt, miközben a rabok majd megfőttek a börtönben. A kórházban nem érződött a közkórházak csípős, fertőtlenítő szaga: itt minőségi tisztítószert használtak, amelynek árát a rabok olcsó munkájából fedezik.

A kórházat 2003-ban korszerűsítették, az azóta megfelel a korszerű kórházi követelményeknek, modern felszerelésekkel látták el, fiziko-kinetoterápiás, pszchológiai, állapotos nők számára fenntartott részleggel rendelkezik. A kórházban külön fürdőszobával ellátott két és háromágyas szobák vannak – Adrian Năstasét kétágyasban helyezték el.

Adrian Năstase végül innen átkerült a jilavai börtönkórházba, arra hivatkozva, hogy szívpanaszai miatt itt jobb kezelésben részesülhet. Itt ugyan hatágyas kórterembe került – ahol azonban csak másodmagával feküdt. Jilaván mozgásában is szabadabb lehetett, a koszt is jobb volt. Karácsonykor például sertéscsorbát, töltött káposztát és kalácsot kaptak, amit a hazulról kapott csomag egészített ki. Jilaván már 10 kilós csomagokat engedélyeztek.feb13foto-3.-korhaz

Adrian Năstasét a magas rangú igazságszolgáltatási tisztségviselőkhöz, ügyészekhez, rendőrökhöz hasonlóan „sebezhető személyként" kezelték, ezért a börtönőröknek védelmet kellett nyújtaniuk számára. Ennek megfelelően a különféle tevékenységek helyszínére őr kísérte, saját cellájában étkezhetett.

A „jilavai szakbizottság" tagjai

Az előzetes kiszabadításáról döntő jilavai hét tagú bizottságot Ioana Luiza Moteanu megbízott bírónő vezette, aki két alkalommal is megakadályozta a hírhedett maffiavezér, Nuţu Cămătaru szabadon bocsátását. Moteanu saját kérésére egy évet Afganisztánban szolgált az EUPOL-nál, jelenleg a bukaresti 4. kerület bíróságán dolgozik.

A bizottságnak tagja volt Cătălin Stroe, a jilavai börtön igazgatója. 2010-ben neki is meggyűlt a baja a törvénnyel: szabadságolása közben menesztette egyik beosztottját, aki végül is pert nyert ellene, így vissza kellett fogadnia a börtön alkalmazottjai közé.feb13foto-4-ebedlo

Cristian Velicea a börtön aligazgatója. Őt a börtön intervenciós csoportjának volt főnöke azzal vádolta meg, hogy meggátolta mozgásszabadságában, és 45 percig akarata ellenére bent tartotta a börtönben. A Legfelsőbb Bíróság ezért 2010-ben eljárást indított ellene, amely azonban mindeddig nem járt semmiféle következménnyel.

Cristina Teoroc a börtön oktatással és pszichológiai segélynyújtással foglalkozó aligazgatója, aki Adrian Năstase szabadon bocsátásának megindoklásában főleg a volt miniszterelnök családjához fűződő bensőséges viszonyát, ragaszkodását emelte ki.

A bizottságnak tagja volt még Veniamin Ciobanu, a jilavai börtön tanúsító tanácsosa, Raluca Aida börtönorvos – aki Adrian Năstase egészésgi állapotáról nem tett említést a bizottsági szakjelentésben – és Badea Gabriel Paul, a börtön saját termeléséért és jövedelmeiért felelős szaktiszt.

A per lefolyása

Az Adrian Năstase szabadon bocsátási pere kedden délelőtt 10 órakor kezdődött. Adrian Năstase nagyobbik fia, Andrei Năstase már fél tízkor a helyszínen volt és „élete legszebb ajándékának" nevezte az apja számára kedvező ítéletet. Húsz perccel a per előtt a helyszínre szállították a fekete ruhába, fehér ingbe öltözött Adrian Năstasét.

Nyomban a per megkezdését követően az Országos Korrupcióelleni Igazgatóság ügyésze kérte, hogy a pert helyezzék át Cornetuba, Adrian Năstase védőügyvédei szerint azonban az illetékes fórum a 4. kerület bírósága. Az ügyvédek véleményét támogatta Adrian Năstase is. A teremben egy személy rosszul lett. A bírói testület elutasította az ügyész kérését.

Az ügyész ezt követően kétségbe vonta Adrian Năstase könyvének tudományos jellegét és kérte, hogy a Börtönök Országos Igazgatósága állapítsa meg, milyen körülmények között született meg a kötet, illetve, hogy a munka tudományos műnek számít-e. A védőügyvéd szerint a kérés csak az ítélet elhúzódását szolgálná, illetve az ügyész állítására hivatkozott, miszerint a kérelmező csak a könyv elő- és utószavát olvasta.feb13foto-5-gitar

Adrian Năstase szerint a börtönben már ellenőrizték a munka jellegét. Mint hozzátette, a megírásáért kapott 45 napos büntetéselengedés voltaképpen már le is járt a szabadon bocsátásáról döntő jilavai bizottság január 4-i javaslata óta.

Az ügyész mindezt azzal verte vissza, hogy elvárása szerint a Román Akadémia két-három tagjának ajánlása lett volna szükséges a munka tudományos jellegének bizonyításához. A vita végül is az ügyész és Adrian Năstase között bontakozott ki. A volt miniszterelnök kifejtette: nem kommentálja büntetését, de tudja, nem rokonszenves az Országos Korrupcióelleni Igazgatóság emberei előtt, és hangsúlyozta: ha szükséges ismét leszögezi, nem jelölteti magát az elnökválasztásokon.

Az ügyész ekkor Adrian Năstase börtönből írott több cikkét tette a bíró elé, amelyben a volt kormányfő az igazságszolgáltatást bírálta, nem ismerte el az igazságszolgáltatási hatalom autoritását, politikai fogolynak vallotta önmagát. Egyben felkérte a bírói testületet, utasítsa el az előzetes szabadon bocsátási kérést.

Adrian Năstase ügyvédje mindezzel szemben azt hozta fel, hogy egy „rendkívüli helyzetbe került rendkívüli ember fölött ítélkeznek", aki mindenben betartotta a börtönszabályokat.

Az utolsó szó jogán, 12.00 órakor a volt miniszterelnök kifejtette: „jogait nagyszerűen védte az ügyész – a megfelelő idézőjelekkel". Kifejtette, a börtönben csak öt napig kell dolgozni, ő viszont a hétvégeken is írta könyvét. A cikkeit illetően pedig megjegyezte: az igazságszolgáltatást nem téveszti össze egyik vagy másik bíró megítélésével.

A bíróság végül kevéssel délután 5 óra után döntött az elítélt szabadon bocsátásáról. A döntés nem végleges, az Országos Korrupcióelleni Ügyészség négy napon belül fellebbezhet, amelyet a bukaresti bíróságon tárgyalnak majd. Az ügyész nyomban megfellebbezte az ítéletet, a tárgyalásra pár napon elül kerül sor – Adrian Năstase addig viszont a börtönben marad.

Kimaradt?