Erről beszélt Klaus Johannis az egyetemi tanévnyitón

"Ahhoz, hogy olyan országunk legyen, mint a külföldi országok, elsősorban olyan egyetemekre van szükségünk, mint amilyenek a külföldiek" - nyilatkozta Klaus Johannis államfő hétfőn Konstancán, az egyetemi tanévnyitó alkalmával mondott beszédében.

Az elnök szavai szerint Romániában olyan felsőoktatási intézményekre van szükség, amelyek az igazságot, a kritikus gondolkodást és az erkölcsösséget hirdetik. „Szeretném például, ha a felsőoktatási intézmények hozzájárulnának azoknak a minden valóságalapot nélkülöző mítoszoknak a megdöntéséhez, amelyek még mindig megtalálhatók a köztudatban. Ezek közé sorolható az is, amely szerint túl sok fiatal végez egyetemet manapság" - fogalmazott az államelnök.

Klaus Johannis elmondta, Románia az utolsó helyet foglalja el azon a toplistán, amely a 30-34 év közötti diplomások aránya szerint rangsorolja az Európai Unió országait. Ez szerinte befolyásolja az ország versenyképességét és ezzel együtt a polgárok jólétét is - mondta az államfő. Szerinte nem szabad elhanyagolni a duális képzést sem, ugyanis alig vannak szakemberek az országban.

Klaus Johannis hétfőn részt vett három konstancai egyetem közös tanévnyitóján, amelyet az Ovidius téren tartottak.

Kapcsolódók

Kimaradt?