Súlyos szakemberhiány van a háromszéki oktatásban

Az oktatásban is egyre jobban érződik a szakemberhiány, hívja fel a figyelmet a háromszéki főtanfelügyelő.

Kiss Imre sajtótájékoztatón elmondta: több tantárgyból nincs utánpótlás, miután az idősebb pedagógusok nyugdíjba vonulnak, de az is gyakori, hogy az oktatók élnek a törvényes lehetőséggel, kiveszik az egy éves fizetetlen szabadságot és elmennek külföldre dolgozni. A nyáron meghirdetett üres tanügyi állásokra nem volt verseny, hiszen a 327 szabad állásra mindössze 110-en jelentkeztek, sorolta Kiss Imre.

Háromszéken összesen 2600 tanügyi állás van, ebből 66-ot töltenek be szakképzetlenek, ez a katedrák 2,4 százaléka, mondta a főtanfelügyelő. Hozzátette: bár Háromszéken jelenleg 600 diákkal van kevesebb, mint az elmúlt tanévben, nem lett kevesebb osztály és katedra, csak a tervezett osztályok kisebb diáklétszámmal működnek.

Közvetlen az iskolakezdés előtt még 200 katedra nem volt lefödve, ezeket utolsó pillanatban sikerült betölteni a visszahívott nyugdíjas pedagógusokkal és óraadó tanárokkal. Kiss Imre szerint várhatóan súlyosbodni fog a szakképzett munkaerőhiány, hiszen a következő három évben sok matematika, kémia, fizika és biológia tanár megy nyugdíjba és nincs utánpótlás, nem találnak helyettük szakképzett oktatókat. 

Kapcsolódók

Kimaradt?