Három év letöltendő börtönre ítélték Dan Şova volt szenátort és minisztert

Alapfokon három év végrehajtandó börtönre ítélte hétfőn legfelsőbb bíróság befolyással történő üzérkedésért Dan Şova volt szenátort és minisztert. A politikust 100 ezer euró kifizetésére is kötelezték.

Ugyanebben az ügyben három év letöltendő börtönre ítélték folytatólagosan elkövetett hivatali visszaélésért a govorai hőerőmű volt vezérigazgatóját, Mihai Bălant is. Mindkét vádlott ellen egy feljelentés alapján indult eljárás.  Az ügyészek szerint a szenátor közbenjárt a a hőerőmű igazgatójánál, hogy az állami vállalat havi 10 ezer eurós jogi tanácsadói szerződést kössön egy ügyvédi irodával, amelytől a szenátor minden hónapban megkapta a pénz felét.

Az ügyészség szerint két ilyen szerződést is kötött a hőerőmű a szenátor közbenjárására, egyet 2011-ben, a másodikat 2013-ban. A vádhatóság szerint a hőerőműnek nem volt szüksége ezekre a szerződésekre, mert abban az időszakban rendelkezett jogi osztállyal, ahol hat jogász volt alkalmazásban. A feljelentő az ügyvédi iroda tulajdonosa volt.

Șova ellen 2015 szeptemberében is vádat emeltek egy másik ügyben, amelyben Victor Ponta volt miniszterelnök érintett. Pontát azzal vádolják, hogy 2007-2008-ban ténylegesen el nem végzett ügyvédi szolgálatokért vett fel havi 2-3000 eurós honoráriumot Dan Șova cégétől, az összeg igazolásául pedig 17 teljesítési igazolást hamisított. Ítélet még nem született ebben a perben.

A politikus pár hónapig volt közlekedési miniszter 2014-ben a Victor Ponta vezette kormányban.

Kapcsolódók

Kimaradt?